kormányellenes tüntetés

2018.04.14. 08:31

Az ellenzék tovább folytatja a tehetségtelenkedést

Galló Béla politológus szerint az ellenzék tovább folytatja tehetségtelenkedését a kormányellenes tüntetéssel. A hírek szerint Budapestre érkezik az a szervezet, amely korábban szétverte Hamburg városát. Ezzel kapcsolatban Horváth József biztonságpolitikiai szakértő elmondta, a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak tájékozódniuk kell arról, hogy kik érkeznek a fővárosba, adott esetben pedig közbe is kell avatkozniuk.

Forrás: echo tv

Horváth József és Galló Péter az ECHO TV Napi aktuális című műsorában beszélt a szombatra tervezett kormányellenes tüntetésről.

Galló Béla: Ami holnap készülődik ezzel a demonstrációval, ha nagyon szarkasztikusan akarnék fogalmazni, úgy mondanám, hogy

ez a tehetségtelenség folytatása más eszközökkel.

Tehát a pártok politikai tehetségtelensége, ami ugye a választási eredményből kivehető, annak ellenére, hogy elég nagy tömegek álltak az ellenzék mögött, mint szavazóbázis. Azonban nem tudták politikailag megformálni. Most viszont előveszik a civileket, különösen a fiatalokról hírlik, hogy kifognak menni az utcára, akiket elég könnyű érzelmileg manipulálni. Ez azonban egy nagyon rizikós kaland, aminek még nem lehet látni a végét – tette hozzá.

A hírek szerint Soros rohamosztag érkezik a szombati tüntetésre. Az Antifa szervezet korábban Hamburgban okozott hatalmas károkat.

Horváth József elmondta, a szervezet legutóbb Hamburgban híresült el, hiszen a megmozdulásaikkal, amikkel pontosan a migrációt támogatták és az államhatalom ellen tettek. Szélsőbaloldali anarchista fiataloknak egy ilyen akciódús tevékenysége, ami most jellemzi őket.

Az, hogy Hamburgot szétverték, ahol világpolitikai találkozó volt gyakorlatilag csatatérré tették. A német rendőrök csak arra voltak képesek, hogy a legszűkebb belvárost biztosítsák. Akkor ez a világ szempontjának középpontjában állt, úgy gondolom jelen pillanatban most Budapest nem annyira fontos, szerencsére – folytatta.

Hozzátette: Másrészről pedig én azt hiszem ilyen esetekben

a rendőrségnek, titkosszolgálatoknak fel kell venniük a kapcsolatot a partnerszolgálatokkal és meg kell kapni azt a tájékoztatást, kik azok a hangadók, akik utazni szeretnének erre a rendezvényre,

annak érdekében, hogy képesek legyünk figyelemmel kísérni őket és adott esetben közbe is avatkozni, hogy Budapestet ne verjék szét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!