művész tábornok

2018.04.10. 17:07

Hatalma megtartásáról írt dalt a thaiföldi miniszterelnök

A komponáló kedvű Prajuth Csan-Ocsanak ez már a hatodik "slágere".

A keddi kabinetülést megelőzően bemutatott, Küzdelem a szülőföldért című szerzemény kezdő soraiban a kormányfő azt énekli: „A bírálatok ellenére elszánt vagyok tovább küzdeni a szülőföldért”.

A mostani már Prajuth hatodik „slágere”, mióta átvette a hatalmat a délkelet-ázsiai országban. Hasonlóan korábbi műveihez, ennél is a bírálatok voltak túlsúlyban a YouTube videómegosztó portál kommentárjai között. Az egyik felhasználó például azt írta: „Az elmúlt négy évben nem volt semmi eredmény eltekintve ezektől a daloktól”. „Úgy tűnik, nincs jobb dolga” – tette hozzá a kommentelő.

Egy másik felhasználó pedig úgy fogalmazott: „Még az ígéreteidet sem tudod megtartani, és most vagy olyan szemtelen, s azt állítod, hogy a szülőföldért harcolsz?”.

Prajuth tábornok katonai puccsal került hatalomra 2014-ben. Az ismételten megígért parlamenti választásokat többször elhalasztotta a junta, amely a korrupciós vádak miatt is népszerűtlen. Márciusban több száz aktivista követelte a hadsereg főhadiszállása előtt a junta feloszlatását és a választások időben történő megtartását. Legutóbb februárban jelentette be a bangkoki vezetés, hogy a voksolást legkésőbb 2019 februárjában tartanák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!