programok

2018.04.06. 21:46

Szél: az LMP a saját lábára tudja állítani az országot

Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint pártja a saját lábára tudja állítani az országot. Szél Bernadett az LMP pénteki kampányzáró rendezvényén méltányos béreket, az oktatás rendbetételét, szociálisbérlakás-programot és az egygyermekesek jelentősebb támogatását ígérte.

A párt emellett csökkentené az orosz befolyást, megszüntetné a gyűlöletkampányt, és senkinek nem vitatná el a nemzethez tartozását – hangsúlyozta a társelnök. Elmondta azt is: mindent megtesz majd azért, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahová hazajönnek.

A főváros egyik szállodájában tartott eseményen Szél Bernadett hangsúlyozta: a kampány szerinte már nem demokratikus keretek között zajlik, de nem érdekli, hogy fenyegetőzik a miniszterelnök vagy hogy „hazugságokat ír ki óriásplakátokra”, mert az emberek többsége „átlát a szitán” és kormányváltást akar.

Elmondta, a kampány során az egész országot bejárta, megismerte annak valóságát, és szerinte minden adott ahhoz, hogy Magyarország a következő évszázad nyertese legyen. Sem gazdag országok összeszerelő üzemeként, sem féldiktatúrák hűbéreseként nem kell élnie az országnak. Az emberek úgy érzik, ér annyit a munkájuk, hogy rendes fizetésük legyen, nem kell „bérrabszolgaként” dolgozniuk – hangsúlyozta.

Ne számítson, hogy ki hányadik gyermekként születik egy családba, és az se, hogy hány szülő neveli – fogalmazott. Nem a harmadik gyermeknél, hanem már az elsőnél támogatásokat kell nyújtani, az LMP ezért megduplázná az egygyermekeseknek nyújtott segítséget.

Szükségesnek tartotta pártja szociálisbérlakás-programjának végrehajtását, de elmondta azt is: a devizahiteleseket is kárpótolni fogják kormányon. Az elmúlt harminc év legnagyobb infrastrukturális beruházását ígérte: lakások szigetelését, korszerűsítését, bérlakásépítést, amelyekkel jelentős számú munkahelyet is teremtenének.

A politikának ki kell szállni az oktatásból és pénzt kell beletenni – hangsúlyozta, hozzátéve: megdupláznák a szektor forrásait, hiszen tőlünk nyugatra és északra azok az országok lettek nyertesek, amelyek sokat fektettek az oktatásba.

Az ország saját lábára állításában „partnerünk lesz a nap, a szél, a földhő és minden olyan energiaforrás, ami itt is bőven rendelkezésre áll” – emelte ki a megújuló energiaforrások használatának szükségességét.

Miért kell a 21. században 1970-es évekbeli, veszélyes technológiát használni, miközben a fejlett világ a megújuló energiaforrások felé fordul? – tette fel a kérdést, hozzátéve: egyre kevesebben értenek egyet a paksi bővítéssel.

Elmondta: egyetlen képviselőként tekintett be a paksi szerződésekbe, és ez alapján állítja, hogy ki lehet és ki is kell szállni belőlük.

A politikus szavazásra buzdította az embereket, és úgy fogalmazott: erős LMP-vel lehet új alapokra helyezni az országot. A csendesen dolgozó emberekkel van – mondta -, azokkal, akiket becsaptak az elmúlt években.

Róna Péter közgazdász kijelentette: az szavazzon a Fideszre, aki búcsút akar mondani Európának, mert „Orbán Magyarországa nem fér el Európában, nem tartozik oda”, az orbáni országot ezért az európai népek, hatalmak, szervezetek kilökik magukból.

„Hiába a duma a menekültválságról, Európa ezt nem így látja” – tette hozzá -, Európa nem kérte Magyarországot, hogy védje meg a migránsoktól, csupán 1494 menekült befogadását kérte, de Magyarország ezt megtagadta. Közölte: ha Orbán Viktor és pártja nyer, az európai támogatásoknak vége.

Üveges Gábor, az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet elnöke szerint a vidék elvesztette képviseletét Magyarországon, pártszövetségükön kívül senki nem foglalkozik vele. Célnak nevezte, hogy „visszahozzák a valóságot” a politikába.

Lukácsi Katalin, a Viszlát, kétharmad nevű kezdeményezés aktivistája azt mondta: nem kötelező a taktikai szavazás, ugyanakkor „felmentette azokat”, akik megosztják a szavazataikat Budapest 1-es és 3-as körzetében, Gödöllőn, Budakeszin, Vácon, Kecskemét egyik kerületében, Salgótarjánban és Szekszárdon, bízva a többi ellenzéki párt szimpatizánsainak átszavazásában is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!