kényes kérdések

2018.04.03. 07:35

Vona tisztázza, miért fogadott fegyverkereskedőt a Parlamentben

Halász János szerint a pártelnök magyarázattal tartozik.

Vona Gábor még mindig nem tisztázta, hogy miért tart kapcsolatot egy szélsőséges fegyverkereskedővel – mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak.

Halász János emlékeztetett: a napokban a Jobbik és egy újabb terrorszervezet újabb kapcsolatára derült fény.

Vona és pártja egy szélsőséges fegyverkereskedővel bukott le, a Jobbik hivatalosan is fogadta az Országházban azt a fegyverkereskedőt, akit végül a német ügyészség kérésére a magyar Terrorelhárítási Központ fogott el – mondta a kormánypárti politikus.

Halász János szerint Vona Gábor máig nem tisztázta ezt az ügyet sem, ahogy az iszlámhoz, illetve egyéb szélsőséges szervezetekhez fűződő kapcsolataira, a Szürke Farkasokkal és a Celebivel való barátságára sem adott magyarázatot – írja a 888.hu.

Vona Gábornak azonnal tisztáznia kell ezeket az ügyeket – jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője.

Mint ismert, már 2017-ben botrányt okozott a Jobbik háza táján, hogy Vona Gábor az Országházba hozta Mario Rönscht. A német nyomozó hatóság a 34 éves, 2016 óta Magyarországon élő és üzletelő férfit a német fegyvertörvény elleni bűncselekménnyel vádolja, nemrég el is fogták a magyar hatóságok. Vona korábban azzal próbálta szőnyeg alá söpörni a dolgot, hogy csupán két asszisztense találkozott a férfival. Vona Celebivel való kapcsolatát már meg sem próbálta magyarázni, Dúró Dóra jobbikos képviselő szerint ez csak „lejáratás”. Mindezt annak ellenére közölte, hogy Vona Gábor ölelkezős, mosolygós képen látható Celebivel, aki az előkészítője volt a II. János Pál elleni merényletnek.

Borítókép: Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Forrás: MTI Fotó/Komka Péter

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!