kábítószer

2018.05.08. 08:54

Droglabort számoltak fel a zalai rendőrök

A hatóság a házkutatások során olyan vegyi anyagokat, tablettákat, porokat, fecskendőket, digitális mérlegeket foglalt le, amelyeket az elkövetők a kábítószer előállításához használtak.

Előzetes letartóztatásba helyeztek két zalai fiatalt, aki lakóházuk padlásán amfetamint állított elő, az eredményt magukon tesztelték, majd értékesítették a kábítószert – közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden.

A közlemény szerint a rendőrök a házkutatások során olyan vegyi anyagokat, tablettákat, porokat, fecskendőket, digitális mérlegeket foglaltak le, amelyeket az elkövetők a kábítószer előállításához használtak. Az igazságügyi vegyész szakértő előzetes véleménye szerint a lefoglalt anyagok amfetamint tartalmaznak, ami kábítószernek minősül.

A két huszonéves férfi lakóhelyén a rendőrök több millió forintot találtak, és a kihallgatott tanúk vallomásai is azt támasztják alá, hogy az elkövetők értékesítették az általuk előállított kábítószert.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta a két zalai férfi előzetes letartóztatását, amit a Zalaegerszegi Járásbíróság el is rendelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!