Europol

2018.07.05. 07:51

Műkincsek tízezreit foglalták le a hatóságok egy összehangolt akció során

Összesen negyvenmillió eurót érő, mintegy 25 ezer műkincset foglaltak le a hatóságok egy nagyszabású művelet keretében Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban - közölte szerdán az uniós rendőrségi együttműködési szervezet, az Europol.

A BBC brit műsorszóró jelentése szerint az európai hatóságok több rajtaütés során szerezték vissza egy nemzetközi csempészbandától az Olaszországból származó, lopott műkincseket. Az Europol közlése szerint 43 gyanúsítottat vettek őrizetbe szerdán, akik a feltételezések szerint a műkincsek csempészete mögött álltak.

Több ezer történelmi emléket loptak el olaszországi régészeti lelőhelyekről, hogy németországi aukciósházakban elárverezzék őket – tudatta az Europol. A csempészbanda, amelynek Londonban és Barcelonában is voltak segítői, az Europol szerint kifejezetten jól szervezett volt.

Több mint 250 európai rendőr egy tucat ingatlant kutatott át szerdán a hajnali órákban, a razzia az olasz katonai rendőrség spanyol, német és brit rendőrök közreműködésével folytatott nyomozásának az eredménye. A szerdai rajtaütéseket megelőzően az olasz hatóságok már visszaszereztek 3000 műkincset, és lefoglaltak további 1200 hamisítványt – tette hozzá az Europol.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!