Zűrös alak

2018.09.24. 11:10

Két öngyújtóval a kezében fogták el a zavarodott földeáki gyújtogatót

Nem magától lobbant lángra a kétezer-ötszáz szalmabála a Makó és Földeák között tanyasi területen. Több mint tízmilliós a kár.

Gyújtogatás okozta a vasárnap délután Makó közelében keletkezett bálatüzet, a rongálással gyanúsítható férfit a rendőrség őrizetbe vette – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrök a 4422-es út melletti tűz közelében igazoltattak egy zavartan viselkedő földeáki lakost, akinél két öngyújtót találtak. A férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, elismerte a bűncselekmény elkövetését

- tudatta a százados.

A férfi ellen jelentős kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték letartóztatásának elrendelését.

Vasárnap délután mintegy kétezer-ötszáz szalmabála gyulladt ki a Makó és Földeák közötti tanyasi területen. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését, amelyek egy állattartó telepet, egy erdőt, egy utat, valamint további háromezer körbálát veszélyeztettek.

A keletkezett kár valószínűleg meghaladja a 10 millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!