elvesztegetett fejlődés

2019.01.25. 11:04

Venezuelában egyre több csecsemő hal meg a rossz egészségügy miatt

A rendszer összeomlása következtében visszájára fordul a gyermekhalálozások számában két évtizede mutatkozó nagyarányú csökkenés.

A The Lancet Global Health Journal című, független nemzetközi folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmányban az szerepel, hogy Venezuela az egyetlen dél-amerikai ország, ahol ismét a múlt század kilencvenes éveinek szintjére emelkedett a gyermekhalandóság mértéke.

A kutatók számításai szerint Venezuelában az 1000 élve születésre jutó, 1 éves kor alatti halálozások éves száma 2016-ban 21,1 volt, ami 40 százalékkal több, mint 2008-ban. Ez megfelel az 1990-es évek végén tapasztalt adatoknak, ami azt jelenti a tanulmány készítői szerint, hogy elvesztegettek 18 évi fejlődést.

A cikk szerint az adatokat szigorúan eltitkoló venezuelai politika és amiatt, hogy 2013 óta nem hozzák nyilvánosságra az idevágó adatokat, nehéz meghatározni a gyermekhalálozás pontos mértékét. A mostani tanulmány az első, amely igyekszik kórházi és népszámlálási adatok felhasználásával pótolni ezt az adathiányt – derült ki a The Lancet Global Health Journal írásából.

A kutatók a gyermekhalandóság növekedésének okát a 2009 óta tartó, az egészségügy állami finanszírozásának csökkentésében, az inflációban, az alapvető gyógyszerek hiányában, az oltókampányok visszafogásában, az orvosok és kórházi ágyak számának visszaesésében látják.

A szinte kizárólag kőolajat és származékait exportáló Venezuela gazdasága az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, az infláció elszabadult, sok helyen leállt a termelés, a boltok polcai kiürültek. Ezzel párhuzamosan súlyos politikai válság alakult ki, miután az ellenzék a legutóbbi választáson többségbe került a parlamentben, de a testület jogköreit Nicolás Maduro elnök és a hozzá hű állami szervek fokozatosan szinte teljesen felszámolták.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Venezuelában 2016 óta megnövekedett a fertőző- és parazitás jellegű betegségek száma, míg korábban ezeket ellenőrzés alatt lehetett tartani vagy akár gyökerestül megsemmisíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!