300 darab

2019.02.13. 14:14

Óvszerekbe rejtve próbált kokaint Magyarországra csempészni egy brazil nő

A 60 millió forint értékű kábítószert a bőröndjében, takarókba rejtve próbálta meg behozni az országba.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nő február 10-én az éjszakai órákban érkezett Brazíliából a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték csomagját.

A nő bőröndjében – négy takaró belsejébe rejtve – összesen 300 darab, bruttó 3210 gramm súlyú kokaingyanús fehér port tartalmazó óvszert találtak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 60 millió forint.

A rendőrök a brazil asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásában elmondta, hogy pénzhiányba került Brazíliában és ezért vállalta el a bőrönd Magyarországra szállítását.

A nőt a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik