szabálysértések

2019.03.30. 14:35

Jogellenesen kezelt adatokat a szcientológiai egyház

A Fővárosi Törvényszék szerint is jogellenesen kezelt adatokat a Magyarországi Szcientológia Egyház – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szombaton. Az egyház erre azt közölte, jogorvoslatért fordulnak a „felsőbb bíróságokhoz”.

Az adatvédelmi hatóság közleményében azt írta, hogy a bíróság március 22-i ítéletében elutasította a szcientológia egyháznak azt a keresetét, amit a NAIH határozata ellen nyújtottak be.

A NAIH emlékeztetett arra, hogy 2017. október 13-ai határozatukban azt állapították meg, hogy az egyház és annak központi szervezete jogellenes adatkezelési tevékenységet folytat, mert

megszegték az előzetes tájékoztatási kötelezettségüket, a célhoz kötött adatkezelés és a tisztességes adatkezelés elvét, az adatbiztonság követelményeit, valamint jogalap nélküli adatkezelést végeztek.

A NAIH határozatában a további jogellenes adatkezelést megtiltotta, illetve

az egyházat és a központi szervezetet egyaránt a maximális húszmillió forint, összesen negyvenmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte.

Az egyház és a központi szervezet a határozattal szemben keresettel élt, ebben kérték annak hatályon kívül helyezését.

A bíróság azonban egyetértett a hatósággal abban, hogy a személyes adatokat tartalmazó dossziék strukturált adatállománynak minősülnek, ezért azokat a hatóság vizsgálhatta. Kiemelte továbbá, hogy

minden személynek és szervezetnek kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a személyes adatok védelmével kapcsolatos uniós és hazai jogi szabályokat, és ez alól a vallási szervezetek sem mentesülnek.

Eszerint a NAIH-nak jogában áll vizsgálni az egyház és a központi szervezet adatkezelési gyakorlatát.

A bíróság szerint a felperesek nem tudták tényekkel alátámasztani azon álláspontjukat, hogy a NAIH határozata és eljárása jogsértő.

A Magyarországi Szcientológia Egyház válaszul egy közleményt adott ki, ebben azt írták, hogy nem értenek egyet a Fővárosi Törvényszék ítéletével, és felülvizsgálatért folyamodnak. Közlésük szerint több száz oldalnyi jogi érvelést és bizonyítékot adtak be, amelyek bemutatták a NAIH részéről történt eljárási hibákat és jogsértéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!