Ország-világ

2019.04.30. 20:37

A tüntetők közé hajtott a nemzeti gárda egyik páncélozott járműve

Korábban Juan Guaidó ellenzéki vezető bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy véget vessenek Nicolás Maduro elnök „hatalombitorlásának”.

A tüntetésről közzétett videofelvétel tanúsága szerint a tüntetők egy csoportja kövekkel dobálta és botokkal ütötte a GNB legalább két járművét, mire az egyik hirtelen éles fordulatot vett, és a tüntetők közé hajtott. Az ANSA olasz hírügynökség szerint legalább egy tüntető megsebesült.

A Reuters hírügynökség szerint a Guaidóhoz csatlakozó néhány tucat katona összecsapott a továbbra is Maduróhoz hű erőkkel a légi támaszpont közelében, ugyanakkor e harcok nem terjedtek ki egyéb területekre.

Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszter Twitter-bejegyzése szerint a Maduróhoz hű erők egyik tagja megsebesült az összecsapásokban. Mint írta, Yerzon Jimenez Baez ezredes lőtt sebet szenvedett nyakmagasságban. Padrino az ellenzéki vezetést tette felelőssé az esetért.

Az AFP francia hírügynökség egy korábbi jelentése szerint a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, akik Guaidó felhívására utcára vonultak annak érdekében, hogy támogassák a Maduro elleni lázadásban részt vevő katonákat a La Carlota légi támaszpont közeli Altamira negyedben.

Maduro a nap folyamán meggyőződését fejezte ki, hogy továbbra is számíthat a hadsereg vezetőinek teljes támogatására azt követően, hogy egy csoport egyenruhás csatlakozott az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, Juan Guaidó vezette felkeléshez. A venezuelai elnök teljes mozgósításra szólította fel a népet, hozzátéve: „Győzni fogunk”.

Padrino egy korábbi Twitter-bejegyzése szerint a venezuelai hadsereg „elkötelezett maradt a nemzeti alkotmány védelme és a törvényes hatóságok mellett”. Hozzátette: az országban lévő katonai egységek jelentése szerint a katonai laktanyákban és támaszpontokon minden „normális”.

Guaidó kedden egy videofelvétel tett közzé, amelyen egyenruhások társaságában bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy „véget vessenek Maduro hatalombitorlásának”. A dpa német hírügynökség szerint azok a katonák, akik Guaidó oldalára állnak, magukra csavart kék színű kendővel jelzik ezt.

A venezuelai parlament elnöke felszólította az embereket, hogy vonuljanak utcára Maduro távozását követelve. Percekkel később ezrek vonultak az utcákra, hogy kifejezzék támogatásukat Guaidónak. Mindeközben Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke válaszul felszólította a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót.

Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter kedden tagadta, hogy katonai puccskísérlet van folyamatban, és azzal vádolta Guaidót, hogy Washington utasítására cselekszik. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte, hogy Washington támogatja az önmagát önhatalmúlag elnökké kikiáltó Guaidó felhívását a katonai felkelésre. Az Egyesült Államok a venezuelai nép mellett áll a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelmében, és támogatja a Guaidó által bejelentett Operación Libertad (Szabadság Hadművelet) megindítását. „A demokráciát nem lehet legyőzni” – írta mikroblog-bejegyzésében Pompeo.

A zavargások és az erőszak elkerülésére szólította fel a venezuelai radikális ellenzéket kedden az orosz külügyminisztérium. A caracasi orosz nagykövetség a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt a tájékoztatást adta, hogy a Venezuelában lévő orosz katonák nem avatkoztak be az eseményekbe, mert ők műszaki szakemberek, akik a kétoldalú haditechnikai együttműködési megállapodás keretében karbantartási és kiképzési feladatokat hajtanak végre.

Törökország bírálta a venezuelai ellenzéket, amely Ankara szerint szembefordult az alkotmányos renddel. „Nyugtalanítóak a hírek, amelyek szerint Venezuelában kísérletet tesznek az alkotmányos rend felforgatására. Ellenezzük a nem demokratikus módszerek alkalmazását a legitim kormány ellen” – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

Jair Bolsonaro brazil elnök a szolidaritásáról biztosította kedden a venezuelai népet, amelyet szerinte egy diktatúra rabszolgasorba vetett. Miguel Díaz-Canel kubai elnök és Evo Morales bolíviai elnök elítélte a puccskísérletet.

A dél-amerikai országban idén januárban robbant ki belpolitikai válság, miután Guaidó, a venezuelai parlament akkori elnöke nem ismerte el a januárban újraválasztott Nicolás Maduro elnökségét, és magát nyilvánította Venezuela ideiglenes államfőjének.

Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven ország – köztük számos európai és latin-amerikai állam – elismerte ideiglenes elnöknek, ám az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.

Venezuelát a politikai mellett társadalmi és súlyos gazdasági válság is sújtja, amely hiperinflációban, az ellátórendszerek összeomlásában, a gáz- és áramellátás, valamint a személyszállítási szolgáltatások és a vízellátás ingadozásában nyilvánul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!