előterjesztés

2019.04.15. 14:38

Az LMP társadalmi egyeztetést kezdett a hitelkárosultakat segítő tervezetéről

Javaslatuk lehetővé tenné, hogy ne kelljen egyénileg bírósághoz fordulniuk az adósoknak.

Az LMP társadalmi egyeztetésre bocsátotta az egykori devizahiteleseket segítő törvénytervezetét, amelynek értelmében minden kölcsönt újraszámolnának 180 forintos svájci frank árfolyamon – mondta a párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Csárdi Antal közölte: nem hagyhatók magukra a hitelkárosultak. Javaslatuk lehetővé tenné, hogy ne kelljen egyénileg bírósághoz fordulniuk amiatt, hogy a nem kaptak megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról.

Az eddig beérkező észrevételek alapján azonban az előterjesztés lehetőséget adna a per indítására azoknak, akik erre igényt tartanak – ismertette.

A politikus megismételte: a Fidesz-KDNP-nek el kell döntenie, hogy az emberek mellé áll, vagy az úgynevezett EBRD-paktum melle.

Eszerint a kormány nem hoz olyan döntést, amely veszélybe sodorja a bankrendszer profitabilitását – idézte fel.

Szerinte az eddig elfogadott törvények nem a társadalmi igazságosság jegyében születtek, és nem nyújtottak érdemi segítséget „a bankok által átvert” adósoknak. A kialakult helyzetért a politikus a pénzintézeteket tette felelőssé, mert, mint mondta, nem tettek eleget a tisztességes tájékoztatás követelményének.

Csárdi Antal kérdésre elmondta: nem kereste meg az LMP-t az önkormányzati választási együttműködésről szóló tárgyalások folytatását kérve Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt és a vele szövetségre lépett pártok.

Ugyancsak kérdést kapott a szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István kijelentéséről, aki azt mondta: a Fidesz támogatásával ér fel azokra a pártokra szavazni, amelyek öt százalék alatt teljesítenek. Ujhelyi István ilyen pártnak ítélte az LMP-t is.

Csárdi Antal azt mondta: méréseik vannak arról, hogy pártjuk támogatottsága hétről hétre nő, az LMP által hirdetett zöld program pedig mindenki jövőjét befolyásolja.

Arra a felvetésre, hogy a Párbeszéd is képviseli a zöld ügyeket, azt felelte: jelöltjük, Jávor Benedek nincs befutó helyen az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti választási listáján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!