Járvány és konfliktus

2019.04.19. 20:49

Megtámadtak egy ebolás betegeket ápoló központot Kongóban

Legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek, amikor fegyveresek támadtak egy ebolás betegekkel foglalkozó kórházra a Kongói Demokratikus Köztársaságban – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Ez nagyon szomorú nap – írta Twitter-bejegyzésében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. Az egészségügyi dolgozók éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy életeket mentsenek, nem válhatnak célponttá – tette hozzá.

A WHO főigazgatója szerint a támadás Butembo városában történt, amely egyike az ország leghalálosabb ebolajárványa epicentrumának. Észak-Kivu tartományban található, ahol – Ituri tartomány mellett – a legutóbbi ebolajárványt augusztus 1-jén kihirdették.

A térségben aktív fegyveres csoportok és az ebolás betegeket kezelő központokat ért rendszeres támadások miatt az egészségügyi dolgozóknak eddig nem sikerült megfékezniük a járvány terjedését.

Sokan nem is hisznek a betegség létezésében

Ezenkívül az orvosok iránti bizalmatlanság és a helyi közösségek vezetői által terjesztett téves információk sokakat arra késztettek az afrikai ország keleti felében, hogy utasítsák el az oltásokat. Felix Tshisekedi elnök kedden arról próbálta meggyőzni a lakosságot az ebolajárvány sújtotta térségben, hogy a betegség valóban létezik, és arra próbálta rábírni őket, hogy bízzanak az egészségügyi alkalmazottakban.

A The Lancet című tekintélyes orvosi folyóirat által nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint, amely Butembóban és az ebolajárvány másik epicentrumának számító Beniben készült, a megkérdezett kongóiak 26 százaléka nem is hisz abban, hogy létezik az ebolavírus.

A legutóbbi adatok szerint körülbelül 1300-an fertőződtek meg a vérzéses lázzal járó vírussal, és több mint 840-en haltak meg a fertőzés következtében.

Helyi konfliktus nehezíti a helyzetet

A jelenlegi az első ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. A térségben mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, az ebola elleni fellépésben így a kongói ENSZ-misszió (MONUSCO) is részt vesz. A fegyveres csoportok a helyi lakosságot is fenyegetik, dacára a kongói hadsereg és a MONUSCO jelenlétének.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!