részeg rongálás

2019.04.12. 10:26

Több ezer szalmabálát gyújtott fel egy férfi Csongrádban

Vádat emelt az ügyészség azzal a huszonnégy éves férfival szemben, aki 2018 szeptemberében Földeák közelében felgyújtott 2400 szalmabálát, és mintegy 8 millió forint összegű kárt okozott a tulajdonosnak – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a huszonnégy éves férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint az ittas elkövető 2018. szeptember 23-án, kora este,

szándékosan felgyújtott Földeák határában 2400 szalmabálát.

Ezzel a bálák tulajdonosának,

egy hódmezővásárhelyi cégnek, mintegy 8 millió forint kárt okozott.

A férfit a cselekmény elkövetése után a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd 2018 márciusáig bűnügyi felügyelet alatt állt.

Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság a felfüggesztés idejére rendelje el az elkövető pártfogó felügyeletét és kötelezze az okozott kár megtérítésére. Az elkövető a nyomozás során beismerő vallomást tett, ezért az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, a beszerzett iratok alapján döntsön a bűnösség kérdésében – tudatta az ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!