DÖBBENETES SOROZAT

2019.05.22. 10:57

A törökbálinti papgyilkos támadta meg a táti plébánost

A táti plébánost megtámadó P. László nem először élt vissza egy pap jóságával.

Szűr Annamária

A kilencvenes években nagy port kavaró törökbálinti plébános, Pelsőczy Ferenc halálához is köze volt – tudta meg a kemma.hu.

Megdöbbentő információkat tudott meg a portál a táti plébános támadójáról, P. Lászlóról, akit május 22-én állítanak bíróság elé: a férfi korábban több egyházi személyt is megtámadott, és el is ítélték a kilencvenes évek közepén nagy port kavaró törökbálinti papgyilkosság miatt.

Ahogy arról 1995. március 24-én a lapok beszámoltak, előző nap szörnyű bűntény történt Törökbálinton. A település szeretett, köztiszteletben álló, 79 éves tudós papját saját dolgozószobájában, holtan találta meg a káplánja. A plébános Ladájának is nyoma veszett, a településvezetés azonnal a halálbüntetés visszaállítását vagy legalább az életfogytiglani büntetés felemelését követelő nyilatkozatot adott az épp akkor zajló testületi ülésen.

Nem egész két nappal a gyilkosság után P. László megjelent az esztergomi rendőrkapitányságon, és nemcsak magát adta fel, hanem társait is feldobta. A korabeli hírek piliscsévi és leányvári lakhelyet is emlegetnek az akkor 28 éves férfivel kapcsolatban, az mindenesetre biztos, hogy most Leányváron élt. Visszakanyarodva a 24 évvel ezelőtt történtekre: P. László azt vallotta, hogy a 20 éves B. Ervinnek és a 19 éves J. Lászlónak is köze van a törökbálinti gyilkossághoz, ráadásul néhány nappal korábban egy szintén idős embert is halálra kínoztak. A rendőrök egy harmadik fiatalt is elkaptak: B. Ervin 17 éves barátnőjét, D. Mónikát. A korabeli beszámolók szerint ő is ott volt mindkét gyilkosság helyszínén.

A zetapress beszámolója P. László annál a rendőrnél adta fel magát egyébként, aki korábbi ügyeit is vizsgálta. Voltak ugyanis korábbi ügyei, egy például pont azért, mert Pelsőczy atya feljelentette, miután 150 ezer forintot lopott a törökbálinti plébániáról. Azt az ügyet azért tárgyalták egyébként Esztergomban, mert több másikkal egyesítették: P. László „egyéb balhéi ugyanis Komárom megyében zajlottak. Egyházi személyek sérelmére követte el valamennyit.”

A törökbálinti gyilkosság napján, miközben Pelsőczy Ferenc Fehérváron volt, a fiatalabb pap, István atya találkozott is P. Lászlóval és J. Lászlóval: bekéredzkedtek, enni kaptak, aztán távoztak. Még aznap délután a fiatal pap újra meglátta P.-t, egy másik férfival. Később eszébe jutott a korábbi lopás, és figyelmeztetni akarta az időközben már rég hazaért Pelsőczy atyát, hogy hálátlan vendégük visszatért. Így fedezte fel a pap élettelen holttestét, amikor belépett hozzá a dolgozószobába.

A szintén korabeli beszámolók szerint a csövező négyes vallomást is tett elfogása után. Kiderült, hogy P. László többször járt a törökbálinti parókián, ahol a most 52 éves férfi és B. Ervin végzett a pappal: lefogták és nyakon szúrták, miután segítséget kértek tőle egy színlelt epilepsziás roham után. A végzetes szúrással egymást vádolták egyébként. A másik két fiatal odakint várakozott eközben. Hatszázezer forintos zsákmányukat elfogásukig elverték, és ők vitték el a köztiszteletben álló atya Ladáját is. Ezt egyébként egy kórház udvarán hagyta P. László.

Hogy P. László mikor szabadulhatott, nem tudni pontosan. Az viszont biztos, hogy jelenleg is próbaidejét tölti a törökbálinti gyilkosság miatt kiszabott büntetéséből, társa, B. Ervin pedig 2016-ban még biztosan a rácsok mögött volt. Akkoriban azzal került a hírekbe, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága neki is megítélt 26 ezer eurót, vagyis akkori árfolyamon hétmillió-nyolcszázezer forintot, amiért kényelmetlen körülmények között kellett töltenie büntetését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!