Fordulat

2019.08.02. 06:03

Nicaraguában a kormány lezárta a tárgyalást az ellenzékkel

A Polgári Szövetség kísérletet tett ugyan a tárgyalások felújítására, de az általa szerdára kitűzött találkozón nem jelentek meg a kormány képviselői.

A nicaraguai kormány lezárta a súlyos belpolitikai válság megoldásáról kezdett tárgyalásokat az ellenzékkel – közölte Managuában helyi idő szerint még csütörtökön a Vatikán nicaraguai különmegbízottja.

A tárgyalások befejezéséről hivatalos közleményt nem adtak ki, de Waldemar Stanislaw Sommertag szerint a külügyminisztérium erről egy üzenetben tájékoztatta Rómát Daniel Ortega államfő utasítására hivatkozva.

Az ellenzék ernyőszervezete, a Polgári Szövetség a maga részéről már május óta nem vesz részt a tanácskozásokon, mert előfeltételül szabta, hogy a hatóságok engedjék szabadon az összes politikai foglyot. A kormány több száz embert szabadlábra is helyezett, de a szövetség szerint 120-an még a rácsok mögött vannak.

A Polgári Szövetség kísérletet tett ugyan a tárgyalások felújítására, de az általa szerdára kitűzött találkozón nem jelentek meg a kormány képviselői. Az ellenzék azt állítja, hogy a kormány őket nem tájékoztatta a megbeszélések lezárásáról.

A 15 hónapja kirobbant válságban az Amerika közi emberi jogi bizottság szerint 326-an vesztették életüket, a helyi sajtó 594-re teszi a számukat, a kormány 200-at ismer el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!