történelmi méltóság

2019.08.20. 12:38

Potápi: Szent István keresztény, európai néppé kovácsolta a magyarságot

Szent István befejezte azt a honfoglalással elkezdődött, százéves folyamatot, amellyel keresztény, európai néppé kovácsolta a magyarságot – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a Tolna megyei Nagymányokon.

Potápi Árpád János a római katolikus Szent Mihály-templomban a Szent István-napi misét követő beszédében hozzátette: az 1083. augusztus 20-án szentté avatott államalapító királyunkról azóta minden évben megemlékezik a magyarság.

Ez az ünnep beleivódott a magyarság lelkébe, ezt az is bizonyítja, hogy a kommunista időszakban sem merték betiltani, hanem megpróbálták az alkotmány ünnepére átkeresztelni

- jegyezte meg.

Az államtitkár reálpolitikusnak nevezte Szent Istvánt, aki egyszerre kötődött Rómához és a német császársághoz, ugyanakkor legalább annyi keleti rítusú monostort alapított, ahány nyugatit. Ennek is köszönhető, hogy nemcsak a római katolikus egyházban, hanem a keleti kereszténységben is szentként tisztelik – fűzte hozzá.

Kitért arra, a 30 éve zajlott rendszerváltozásnak köszönhető, hogy Magyarország demokratikus jogállammá alakult át. Az azóta három évtized elég lesz arra, hogy az 1944-ben kezdődött sötét korszakhoz, a diktatúrák időszakához soha többé ne térjünk vissza – húzta alá.

Azt mondta,

a demokratikus jogállam biztosította számunkra azt, hogy megtapasztaljuk a nemzeti összetartozás érzését.

„Ma bárhol éljünk magyarok a világban, büszkén gondolhatunk Magyarországra, nemzeti hőseinkre, elődeinkre, és méltán lehetünk büszkék a kis Magyarországnak az elmúlt száz esztendőben elért történelmi sikereire” – jelentette ki.

Azt mondta, 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében nemcsak azokra az eseményekre emlékezünk, amelyek 1919-ben és 1920-ban történtek az országban, nemcsak arra, hogy az országot szétdarabolták, lakosságának 60-70 százalékát, köztük hárommillió magyart elcsatoltak, hanem az eltelt száz év gazdasági, kulturális és sportsikereire is.

Szólt arról, hogy augusztus 20. az új kenyér ünnepe, és lassan egy évtizede a Kárpát-medencei magyar kenyér megsütésének időpontja is.

„Gondoljunk arra, hogy mi, magyarok nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében élünk, és együttesen járultunk hozzá ahhoz, hogy az új kenyér a megterített asztalra kerüljön”

- fogalmazott.

Az ünnepség végén Bagi Sándor esperes szentelte meg az új kenyeret, amelyet Potápi Árpád János Karl Bélával, Nagymányok független polgármesterével közösen szegett meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!