megelőzés

2019.09.24. 16:00

Nincs hiány a bárányhimlő elleni védőoltásból

Az oltási program szeptemberben elindult – közölte az országos tisztifőorvos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Müller Cecília elmondta,

azok a gyerekek kapják meg most szeptemberben az első oltást, akik 2018 augusztusában születtek, az ismétlő oltást pedig 16 hónapos korban adják.

Most körülbelül nyolcezer gyerek kapja meg a vakcinát – tette hozzá.

Közölte, a kötelező védőoltás rendelkezésre áll, az oltóanyag már augusztusban az orvosoknál volt.

Müller Cecília elmondta,

évente 28 ezer és 52 ezer között van a bárányhimlős megbetegedések száma,

tehát indokolt volt a kötelező oltási rendbe emelni a betegség elleni vakcinát. Ezzel tizenkettőre emelkedett az életkorhoz köthető kötelező védőoltások száma.

A tisztifőorvos – mérföldkőnek nevezve a bárányhimlőoltás kötelezővé tételét – kiemelte, annak bevezetése tovább javítja a magyarországi járványügyi helyzetet, ami eddig is kiváló volt Európában.

Jelezte, a bárányhimlő az összes – kötelezően jelentett – fertőzéses megbetegedések feléért felelős, ezért is volt indokolt az oltás bevezetése. Annak beadása után a gyerekek életük során védettek lesznek, nem fogják a vírust hordozni, amely egyes esetekben felnőttkorban is okozhat problémát: egy legyengült immunrendszer esetén övsömör formájában jelentkezhet.

A bárányhimlő elleni oltás hiányáról szóló sajtóinformációkra reagálva Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos elmondta, Magyarországon e betegség megelőzését szolgáló vakcinából két típusú oltás van forgalomban, hiány nem a kötelező védőoltásból van.

Müller Cecília hozzátette, a szakmai szabályok szerint egy védőoltási sorozatot azzal a készítménnyel kell befejezni, amelyikkel elkezdték. Ugyanakkor véleménye szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen

ha a gyerek az első oltást megkapta, akkor már élvez egyfajta védettséget, így az emlékeztető oltás időben kicsit kitolható.

Surján Orsolya beszélt a betegbiztonság fontosságáról is, ezzel kapcsolatban elmondta, az elmúlt időszakban több jogszabályváltozás is életbe lépett ezen a területen. Az egyik ilyen az infekciókontroll-rendelet, amely az eddigieknél több segítséget nyújt az egészségügyi szolgáltatóknak belső szabályzatuk kialakításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!