senkinek sem kell

2019.11.12. 07:52

Görögország visszaküldte Törökországba a kitoloncolt dzsihadistát

Törökországnak nem sikerült kitoloncolnia hétfőn azt az amerikai állampolgárságú, arab származású feltételezett dzsihadistát, akivel megkezdődött a szélsőségesek hazaküldése, mert a görög hatóságok visszafordították a határról.

A görög hatóságok tájékoztatása szerint a férfit először októberben próbálták meg a török hatóságok Görögországba küldeni, mert törökországi tartózkodása nem volt jogszerű, de a kitoloncolt nem akart Görögországba menni, ezért a török rendőrök visszavitték Törökországba. Hétfőn ugyanannál a határállomásnál próbált meg belépni Görögországba, ahonnan visszafordították, és be is pecsételték az úti okmányába, hogy nem léphet be az országba, ezért ismét a török határ felé fordult, de a török sajtó szerint a senki földjén rekedt.

Ankara a múlt héten jelentette be, hogy visszaküldi származási országukba azokat az úgynevezett idegen harcosokat, akik más országokból érkeztek, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vagy valamelyik másik milícia kötelékében harcoljanak Szíriában, és most Törökországban vannak.

Törökország dán, ír, német és francia állampolgárokat is vissza akar küldeni oda, ahonnan érkeztek.

Nick Hakkerup dán igazságügyi miniszter közölte, hogy a Dániából származó dzsihadistákat a lehető legszigorúbban meg kell büntetni. A Weekendavisen című dán lap úgy tudja, hogy a visszaküldendő szélsőséges Ahmad Salem el-Haj, akit Dániában terrorizmussal vádolnak.

Németország tudatta, hogy nem fogja megakadályozni állampolgárai visszaküldését, ráadásul úgy tudják, hogy akinek a visszaküldésére Ankara készül, az nem állt kapcsolatban a terrorszervezettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!