időben léptek

2019.12.30. 22:50

Letartóztatták a Szentpéterváron újévkor merényletekre készülő gyanúsítottakat

A két férfit – Nyikita Szemjonovot és Georgij Csernisevet – többek között azzal vádolják, hogy terrorszervezet tevékenységében vettek részt. A szentpétervári bíróság jövő február 29-ig helyezte letartóztatásba őket.

A TASZSZ hírügynökség szerint a két férfi beismerő vallomást tett.

Az orosz sajtó úgy tudja, Szemjonov és Csernisev merénylet elkövetésére alkalmas helyszíneket keresve felderítette a terepet. A tervezett terrorcselekmény lehetséges helyszíneként a sajtó a Kazanyi székesegyházat, valamint a Moszkovszkij vasútállomás tőszomszédságában található Galereja bevásárlóközpontot nevezte meg.

A Fontanka szentpétervári hírportál szerint a két férfira azt követően figyelt fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), hogy felesküdtek Abu Bakr al-Bagdadira, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet időközben megölt vezetőjére.

A nyomozóhatóságok szerint Szemjonov és Csernisev augusztustól decemberig tettek előkészületeket a merénylet elkövetésére, például lefényképezték a székesegyházat és a bevásárlóközpontot, a felvételeket pedig továbbították feltételezett kapcsolattartójuknak.

Az FSZB vasárnap közölte, hogy az amerikai partnerszolgálatok információi alapján december 27-én elfogtak két orosz állampolgárt, aki terrorcselekményt készült elkövetni az újévi ünnepségek idején Szentpéterváron, olyan helyeken, ahol emberek nagyobb számban gyülekeznek. Az FSZB hozzátette: a férfiaknál olyan tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek alátámasztják a feltételezést.

A Fontanka úgy tudja, az FSZB a nyomra vezető értesülést a Bagdadi likvidálásában részt vett amerikai biztonsági szolgálatoktól kapta.

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapi telefonbeszélgetésük során az információért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!