szavazásra buzdít

2019.12.07. 09:39

Orbán Viktor a Szent István téri adventi vásárról posztolt

A hetedik sorszámmal ellátott bejegyzését posztolta a miniszterelnök.

Újabb, most már a hetedik sorszámmal ellátott bejegyzését posztolta Orbán Viktor december elseje óta. A miniszterelnök rendhagyó adventi kalendáriumában most a Szent István téri adventi vásárt mutatja meg.

A Szent István téri adventi vásár a legjobb – írta a miniszterelnök a poszthoz.

Amint azt megírtuk a European Best Destinations független utazási portál idén is elindította közönségszavazását arról, hogy a látogatók melyik karácsonyi vásárt tartják a legszebbnek Európában. A rendezvénysorozat tavaly a második helyet szerezte meg – maga mögé utasítva többek között Prágát, Brüsszelt és Bécset – idén pedig azzal a céllal néz a szavazás elé, hogy a közönség segítségével megszerzi Budapestnek az első helyet.

A versengésben megszerezhető előkelő helyezés nem pusztán a rendezvénynek hozhat dicsőséget, de a magyar főváros további idegenforgalmi és kulturális értékeire is ráirányítja az európai utazók figyelmét egy ilyen turisztikai szempontból kiemelten fontos időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!