megemlékezés

2019.12.19. 21:17

Orbán Viktor: Horváth János egy bátor nemzedékhez tartozott

Vannak életutak, melyek mindannyiunk számára követendő példát jelentenek.

Horváth János ahhoz a bátor nemzedékhez tartozott, amely két pogány közt, a barnainges és a kommunista diktatúra alatt is hűségesen kitartott politikai meggyőződése, a független, kisgazda, polgári és patrióta szellemiség mellett – írta Orbán Viktor miniszterelnök Horváth János, az Országgyűlés egykori korelnöke halála után a gyászoló családnak.

A levélben, amelyet csütörtökön, az egykori képviselő temetése napján juttattak el az MTI-hez, a kormányfő kiemelte: „vannak életutak, melyek mindannyiunk számára követendő példát jelentenek”. Horváth János „hajlíthatatlan emberként” sosem ismert lehetetlent, amit többek között azzal bizonyított be, hogy a Kisgazdapárt színeiben az 1945-ös önkormányzati választáson a munkáskerületként ismert Angyalföldön győzte le a kommunisták jelöltjét, Kádár Jánost.

„Hálásak vagyunk, hogy hazatérése után a mi politikai közösségünket választotta, hiszen érkezésével nemcsak egy kiváló szakemberre, de példaképre és munkatársra is találtunk, aki bölcs tanácsaival, valamint a kinövekedés-program megfogalmazásával is hozzájárult a polgári Magyarország megerősödéséhez” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Mély megrendüléssel értesültem róla, hogy bajtársunk és tanítómesterünk, az Országgyűlés néhai korelnöke, Horváth János eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki együttérzésemet, és a következő nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek!” – zárul a miniszterelnök levele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!