végzetes poén

2019.12.03. 11:55

Saját főnöke miatt halhatott meg a székhez kötözött férfi

A négygyermekes édesapát viccből a székhez kötözték, nem sokkal később életét vesztette a hidegben.

A faluban köztiszteletben álló ember eszelhette ki azt az abszurd poént, ami egy ember életét követelte csütörtök hajnalban Nagylókon. A gyanúsított önkormányzati képviselő, aki közvetlen főnökeként osztotta a munkát az áldozatnak – írta meg a Ripost.

Nem csillapodnak a kedélyek a Fejér megyei településen, ahol néhány nappal ezelőtt

a kocsma teraszán szigetelőszalaggal egy székhez kötöttek egy részegen alvó négygyermekes apát.

Zsolt kihűlt holttestére tíz órával később, hajnali négy után találtak rá. Az elképesztő esettel kapcsolatban egy 30, egy 32 és egy 37 éves helybélit gyanúsítottak meg gondatlan em­beröléssel. Egyikük éppen az az önkormányzati képviselő, aki a közmunkásként dolgozó áldozattal napi kapcsolatban állt.

A harmincesztendős férfi 2014 óta testületi tag, a település futballcsapatában is játszik egy ideje. Néhány éve még belügy­miniszteri elismerést is kapott a település sikeres közmunkaprogramjáért, amiben a megkötözve magára hagyott Zsolt is dolgozott. Az érintett képviselőt a Borsnak tegnap délelőtt sikerült elérnie telefonon. A 30 éves férfit szembesítették a gyanúsítással, kérték, hogy mesélje el, hogy a saját szemszögéből pontosan mi és miért történt, de udvariasan visszautasította az érdeklődést. Semmit nem cáfolt, de mint fogalmazott: a folyamatban lévő ügy miatt nem kíván nyilatkozni. Arra sem reagált, hogy az áldozat családja számíthat-e a megkeresésére, esetleg a bocsánatkérésére.

„Hallottuk, hogy róla van szó, de nem akartam elhinni, egyáltalán nem ilyennek ismertük. Sőt még most sem fér a fejembe, hogy éppen ő hogy tehette meg ezt velünk”

– fakadt ki a Zsolt gyermekeit négy éve a sajátjaiként nevelő Ramóna.

A szerencsétlenül járt édesapa napi munkakapcsolatban állt az egyébként szintén többgyerekes gyanúsítottal, hiszen ő osztotta ki neki minden reggel a feladatot a hivatalban.

„Zsolt szerette és tisztelte ezt az embert, ezért nekünk ez most különösen nagy csalódás. Ezek szerint teljesen félreismertük”

– tette hozzá a megtört családtag.

Úgy tudni, hogy az érintett képviselő a történtek után együtt utazott volna egy külföldi útra a polgármesterrel, de a rendőrök az utolsó pillanatban elvitték kihallgatásra.

„Hihetetlen, hogy képes lett volna így elmenni. Talán akkor még nem tudta, hogy mivel végződött a szórakozásuk.

Azt is mondják a faluban, hogy a férfi már nem volt ott, amikor lekötözték, mások szerint pedig éppen ő volt az ötletgazda.

Nem tudjuk, mi lehet az igazság, de jó lenne tisztázni” – sírta el magát Zsolt gyerekeinek keresztanyja.

Az eset kapcsán már korábban kiderült, hogy a pultos közben levideózta az egész jelenetet, és a felvételeket elküldte az ismerőseinek – tudta meg a Blikk egy helybélitől.

„Amikor egy vendég rászólt,hogy engedjék el Zsoltit, azt felelte, majd kioldozzák. Csakhogy megfeledkeztek róla, záróra után Zsolt a földre esett, és nem tudott felállni. Hajnalban a 4 órás busz sofőrje ment oda hozzá. Ő riasztotta a mentőket és a rendőröket, de addigra annyira kihűlt, hogy az életét már nem tudták megmenteni” – folytatta.

A lap megtalálta a szerencsétlenül járt férfi édesapját, akinek azt üzente fia, hogy elmegy a boltba bevásárolni. Ekkor még nem sejthette, hogy soha többé nem érkezik haza.

„Másnap reggel a boltos szólt, hogy a fiam meghalt a kocsma teraszán, össze volt kötözve a keze, a lába, a hátára pedig egy széket csomóztak” – mondta Imre bácsi, Zsolt apukája.

„Nem hittem neki, mondtam, ne hülyéskedjen ezzel. Aztán mások is megerősítették a hírt, de én még most sem hiszem el”

– kesergett az idős ember.

A szerencsétlenül járt 42 éves férfi édesanyja most hazautazik Sopronból, hogy együtt intézkedjenek a méltó búcsúztatásról. Gondatlan emberölésért a gyanúsítottak egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. A nagylóki polgármester nem nyilatkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!