Járvány

2020.03.26. 17:26

Szijjártó: biztosítani kell az áruk akadálytalan forgalmát

Az új típusú koronavírus-járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk és a hazatérni kívánó polgárok akadálytalan mozgását az Európai Unión belül – figyelmeztetett Szijjártó Péter csütörtökön Szófiában, miután a bolgár külügyminiszterrel egyeztetett.

A tárgyalásokat lezáró közös sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, Ekaterina Zaharievával egyetértettek abban, hogy minden kormánynak kettős felelőssége van a jelenlegi helyzetben: először is az állampolgárok életének, egészségének védelme, valamint az ország folyamatos ellátásának és a gazdaság működőképességének biztosítása.

Mint rámutatott, ehhez az kell, hogy

mindenki garantálja a korlátozásoktól mentes áruforgalmat, és ebben a két fél több európai koordinációt és segítséget várna el.

Közösségi szinten kellene biztosítani azokat a tranzitútvonalakat, amelyeket Budapest és Szófia már biztosít az áruk, illetve a hazatérni kívánó európai polgárok számára.

A tárcavezető hozzátette, hogy

a magyar kormányzat egészen addig fenntartja azt a szabályozást, amelynek értelmében a bolgár állampolgárok este 9 és reggel 5 óra között beléphetnek autójukkal Magyarországra, amíg Románia is átengedi őket a területén.

Kiemelte, hogy a

személytelen videokonferenciák helyetti személyes találkozó világosan mutatja azt a jelentőséget, amelyet Magyarország és Bulgária tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak.

A két ország hasonló álláspontot foglal el az EU előtt álló valamennyi kihívás tekintetében szögezte le.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter sajtótájékoztatót tart találkozójuk után Szófiában 2020. március 26-án
Fotó: Borsos Mátyás / MTI/KKM

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a járvány idején a migráció kérdésének még nagyobb hangsúlyt kell kapnia, miután az illegális, tömeges bevándorlási hullámok innentől kezdve nem csak biztonsági és kulturális, hanem nagyon jelentős egészségügyi kockázatot is jelentenek.

Közös álláspontunk, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni

fogalmazott.

A kerítésépítéssel kapcsolatban pedig aláhúzta:

amit Európában sokáig szitokként szórtak a fejünkre, arról bebizonyosodott, hogy helyes döntés volt.

Végezetül kitért arra is, hogy Törökországgal megállapodásra kell jutni (a migránsok visszatartásáról), egy fenntartható megoldás nélkül ugyanis folyamatos lesz a migrációs nyomás az EU-n.

Borítókép: a bolgár külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b) fogadja Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter Szófiában 2020. március 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!