Szimpátiarendezvényt tartottak Budapesten

Újabb lendületet akarnak adni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnek.

Budapest, 2020. március 10. Résztvevõk székely zászlót feszítenek ki, a háttérben Banner Géza mûsorvezetõ beszél az erdélyi székely szabadság napjának budapesti szimpátiarendezvényén a Hõsök terén 2020. március 10-én. Az eseményt a Székelyföldért Társaság szervezte. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az erdélyi székely szabadság napjának szimpátiarendezvényét tartották meg kedden Budapesten, a Székelyföldért Társaság szervezésében.

Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, hogy újabb lendületet akarnak adni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnek, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) indított el.

Fogytán az idő az egymillió aláírás összegyűjtéséhez

- hangoztatta.

Ünnepelni jöttek, mert egy éve az SZNT „legyőzte” az Európai Bizottságot a jog eszközével – mondta, arra utalva, hogy hatévi pereskedés után sikerült elindítani a kezdeményezést.

Németh Zsolt kijelentette,

az aláírásgyűjtés arról szól, hogy az Európai Unió (EU) „ne olvassza be” a nemzeti régiókat, ne számolja fel a kulturális sokszínűséget.

„Ne járuljon hozzá anyagilag ahhoz, hogy a régiók elveszítsék a sajátosságaikat” – mondta Németh Zsolt, aki magyar régiónak nevezte egyebek mellett a Székelyföldet, a Csallóközt és a Vajdaságot.

Az SZNT jelentősége felbecsülhetetlen

- fogalmazott.

A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy a kezdeményezés támogatásában konszenzus van, ami említésre méltó a magyar politikában.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szomorúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen nem lehetett megtartani a székely szabadság napját.

Ez ugyanakkor emeli a budapesti esemény jelentőségét – vélekedett.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes politikusok a magyarok elleni uszítással akarnak érvényesülni. Az ilyen ügyekben „nem annyira érzékeny az európai politikai elit” – jegyezte meg Keresztes László Lóránt.

Bár az aláírásgyűjtés nem áll jól, „meg tudjuk csinálni”, hogy összejöjjön az egymillió szignó – jelentette ki az LMP-s képviselő.

Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja azt hangoztatta, hogy

Székelyföld autonómiája sem Románia területi egységét, sem állami szuverenitását nem sérti, és nincs ellentétben a román alkotmánnyal sem.

„A területi autonómia azt jelenti, hogy Székelyföld őshonos lakossága az ott élők érdekében átveszi a központi államtól a helyi közügyekről szóló döntések meghozatalának jogát, a felelősséggel együtt” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy a román fél száz éve szabotálja az érdemi párbeszédet az autonómiáról.

„Románia évtizedek óta szándékosan kevesebb fejlesztési forrást juttat a magyarok lakta térségeknek”

- jegyezte meg.

Az idei székely szabadság napjának kiemelkedő témája a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés – mutatott rá Dabis Attila, hangsúlyozva, hogy már csupán két hónap maradt a szükséges aláírások összegyűjtésére.

„Csak rajtunk múlik, mit kezdünk ezzel az idővel. (...) Ha mi nem törődünk a saját megmaradásunkkal, mások boldogan átlépnek majd felettünk” – jelentette ki az SZNT külügyi megbízottja.

A rendezvényen néhány százan vettek részt. A tömegben sok székely zászlót lehetett látni, köztük néhány kifejezetten nagyot is. A szimpatizánsok többsége egy hosszú székely lobogó két oldalán állt, és azt tartotta végig az esemény alatt. A színpadra kifeszített molinón az „Autonómiát Székelyföldnek!” feliratot lehetett olvasni.

A résztvevők a magyar és a székely himnuszt egyaránt elénekelték, az esemény végén pedig mécseseket gyújtottak.

Miről szól a kezdeményezés? Hogyan lehet csatlakozni?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority SafePack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig " target="_blank" rel="noopener noreferrer">itt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!