Járvány

2020.04.02. 23:09

2,1 millió ember élelmezése kerülhet veszélybe a Száhel-övezetben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Afrikáért felelős irodájának a vezetője azt mondta, a kontinens kormányainak nem csupán a társadalmi távolságtartás fokozataira kell ügyelniük, hanem biztosítaniuk kell állampolgáraik élelmezését is.

Az új típusú koronavírus-járvány súlyosbíthatja az élelmiszerhiánnyal küzdő afrikai országok helyzetét, a Száhel-övezetben akár 2,1 millió ember maradhat élelem nélkül, ha a határok lezárása miatt nem jutnak humanitárius segítséghez – figyelmeztetett az az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) csütörtökön.

Eric Branckaert, a szervezet régiós központjának a munkatársa azt mondta, hogy míg 2019-ben 680 000 rászoruló volt a Száhel-övezetben, ez a szám 2020-ra 77 százalékkal nőtt. A példátlan növekedés okai elsősorban a helyi konfliktusok, különösen Burkina Fasóban, Kamerunban, Csádban, és Maliban, valamint Sierra Leonében és Libériában, ám a koronavírus-járvány és a sáskajárás szintén nehezíti az ott élők helyzetét.

Branckaert hozzátette: a 2,1 milliós adatba még nem számították bele a koronavírus-járvány lehetséges következményeit, elsősorban azt, hogy a határok lezárása miatt a segélyszállítmányok is elakadhatnak.

Lola Castro, a WFP helyi irodájának a vezetője bejelentette: Afrika déli részén humanitárius folyosó kialakításáról tárgyalnak, mert a kontinens ezen a részén körülbelül 45 millió embert fenyeget éhínség.

„Jelenleg az élelmiszerosztás normális mederben folyik, ám elképzelhető, hogy a jövőben, a vírusnak különösen a kisebb gazdaságokra gyakorolt hatásától függően, emelkednek az élelmiszerárak, nő a segélyekre szorulók száma” – tette hozzá.

Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Afrikáért felelős irodájának a vezetője azt mondta, a kontinens kormányainak nem csupán a társadalmi távolságtartás fokozataira kell ügyelniük, hanem biztosítaniuk kell állampolgáraik élelmezését is. Moeti kiemelte: a járvány gazdasági következményei tragikusak lehetnek az országok alacsonyabb társadalmi-gazdasági rétegei számára.

Afrikában több mint 6400 regisztrált fertőzöttről tudnak, és a vírus okozta betegség (Covid-19) 241-en haltak bele. Elemzők figyelmeztetnek arra, hogy a fertőzöttek pontos számát képtelenség lenne megadni, mert még a kontinens legfejlettebb országa, Dél-Afrika is el van maradva a tesztelésekkel. A WHO adatai szerint február elején csupán két afrikai országnak voltak tesztkészletei, ez a szám ma már 43 a kontinens szubszaharai régiójában.

Egészségügyi tisztségviselők elképzelhetőnek tartják azt is, hogy néhány afrikai országban április végére több mint 10 ezerre nő a fertőzöttek száma, és rámutattak arra, hogy nincsenek pontos adatok a lélegeztetőgépek, tesztek és egyéb orvosi eszközök számáról. John Nkengasong, az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (ACDC) vezetője újságíróknak a kontinensre leselkedő „egzisztenciális fenyegetésnek” nevezte a vírust, hozzátéve: Afrika-szerte nő a helyi fertőzések száma.

Egészségügyi szakértők egyelőre találgatnak a vírus afrikai kimenetelét illetően. Míg az optimista jóslatok hangsúlyozzák, hogy a kontinens nagyobbik része fiatal, akiket kevésbé sújt a kór, mások kiemelik, hogy Afrikában így is több súlyos betegség pusztít, egyebek közt a malária, a tuberkulózis és az AIDS, valamint rengetegen alultápláltak. Nkengasong újságíróknak leszögezte: a járvány idején kiemelten fontos e betegségek kezelése is.

Meredith McMorrow, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) munkatársa újságíróknak elismerte, hogy a koronavírus terjedése az Egyesült Államokban leszűkíti az ország lehetőségeit az azonnali segítségnyújtásra, ám hozzátette: Washington „amint lehet”, segít az afrikai országoknak a szükséges felszerelés beszerzésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!