Járvány

2020.04.17. 06:23

Földi László: szándékosan fertőzhetnek a vírussal a terroristák

Az európai biztonsági rendszerek békeidőben is csak rendkívül nehezen tudtak megbirkózni a terrorveszéllyel.

Nem állt le az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, arra buzdítja egyes tagjait, hogy direkt fertőzzenek a koronavírussal – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő csütörtökön a Kossuth rádióban.

Hangsúlyozta, az európai biztonsági rendszerek békeidőben – tehát nem járványhelyzetben – is csak rendkívül nehezen tudtak megbirkózni a nagy tömegben érkező, azonosítatlan illegális migránsok jelentette terrorveszéllyel.

A mostani helyzet azért is más, mint a korábbiak, mert az Iszlám Állam már arra buzdítja híveit, hogy utazzanak nyugati államokba, és terjesszék a koronavírust – közölte.

Eközben azok a nyugati országok, amelyek kezelhetnék a helyzetet, például azon civil szerveztek hajóinak feltartóztatásával, amelyek a migránsokat szállítják Európába, még mindig nem veszik figyelembe a saját alkotmányukat, és csak kevés energiát fordítanak az ilyen típusú védelemre – jelentette ki Földi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!