Befolyásos pozíció

2020.04.12. 20:19

Kim Dzsong Un ismét a politikai bizottság tagjává tette a húgát

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ismét a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjává tette a húgát – közölte vasárnap a KCNA állami hírügynökség.

A tájékoztatás szerint Kim Jo Dzsongot osztályvezető-helyettesi tisztségben erősítette meg a fivére által vezetett testület.

Szakértők szerint a 32 éves Kim Jo Dzsong tavaly veszthette el befolyásos pozícióját a politikai bizottságban, miután zátonyra futottak a nukleáris leszerelésről folytatott megbeszélések Phenjan és Washington között Donald Tramp amerikai elnök és Kim Dzsong Un második, hanoi csúcstalálkozója nyomán.

Kim Jo Dzsong a 2018-as dél-koreai Phjongcshangban megrendezett téli olimpián az észak-koreai vezető személyi asszisztenseként működött közre, de rendszeresen jelen volt testvére oldalán, amikor Trumppal, illetve később Mun Dzse In dél-koreai elnökkel találkozott.

Mindazonáltal csak néhány hete kezdett a saját nevében jelentőségteljes politikai nyilatkozatokat tenni.

Ahn Csan Il szöuli Észak-Korea-szakértő úgy vélte, hogy Kim Jo Dzsong visszatérte a testületbe csillagának felemelkedését és növekvő befolyását jelentheti a kommunista állam hierarchiájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!