Járvány

2020.05.04. 14:17

Már több mint 30 milliárd forintnyi digitális eszköz gyűlt össze a rászorulóknak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírus okozta nehézségek leküzdésére, enyhítésére hívta életre az Digitális Összefogást, amelynek kiemelt célja a digitális munkarendben tanuló diákok, az otthonról dolgozó munkavállalók és az idősek segítése. Az akció márciusi elindítása óta felajánlott eszközök, szolgáltatások és alkalmazások becsült piaci értéke elérheti a 30 milliárd forintot.

A tárca kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálásával elindított akcióban eddig 353 felajánlást tettek távközlési szolgáltatók, más iparági szereplők, és több esetben egyéb ágazatokban működő cégek is. A támogatások folyamatosan érkeznek a gazdasági élet minden részéből.

„A felajánlások mennyisége és sokszínűsége mutatja, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Az összefogást jelzik azok a példaértékű felajánlások is, amelyeket a távközlési szolgáltatók az elmúlt hetekben az ITM által létrehozott Digitális Összefogás akció keretében tettek.

Közös erővel sikerülhet egyre több diákot ellátni olyan eszközzel, amivel a digitális munkarendben problémamentesen tudják tartani a lépést a többiekkel. Ennek a célnak az eléréséhez kérem a vállalatok és magánszemélyek további támogatását

– hangsúlyozta Solymár Károly Balázs, a minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Az elmúlt hetekben fejajánlást tevő több mint 130 piaci szereplőhöz csatlakozott az ITM felügyelete alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A Digitális Összefogás akció az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Munkacsoporttal együttműködve adja át a diákoknak azokat az eszközöket, amelyek nélkül a digitális oktatást nem vagy csak nagy nehézségek árán érték volna el.

„A jelenlegi időszakban közös érdek, hogy a legjobb tudásunk szerint segítsünk a rászoruló gyerekeknek, a szülőknek, és ezzel a tanároknak is, ezért a Digitális Összefogás akció keretében a KIFÜ 30 notebookot adományoz az Országos Roma Civil Tanács által kijelölt családoknak­” – nyilatkozta Szíjártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!