Járvány

2020.06.08. 14:48

Tizenhárom pontból álló nemzeti konzultációt hirdet a kormány

A mostani, csendesebb időszakban az emberek a nemzeti konzultáció révén elmondhatják a véleményüket – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

A parlament ülésén kiderült, hogy a 13 pontos nemzeti konzultációs kérdőívet hétfő délután hozzák nyilvánosságra, és augusztus 15-ig kell visszaküldeni.

A koronavírus-járvány nem ért véget, de új szakaszába lépett a védekezés – mondta napirend előtt Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy Magyarország sikeresen zárta le a védekezés első szakaszát. Ennek oka, hogy az emberek betartották a szabályokat, a járványügyi védekezésben részt vevő szakemberek jól felkészültek, és a kormány idejében lépett – írja az Origo.

A mostani, csendesebb időszakban az emberek a nemzeti konzultáció révén az emberek elmondhatják a véleményüket.

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy most meg kell találni az egyetértési pontokat. A koronavírus nemcsak az emberek egészségét, hanem a gazdaságot is támadta. A kormány beruházásösztönzéssel, és munkahelyek védelmével segített, míg a korábbi baloldali kormány csak megszorításokkal élt – tette hozzá.

A mostani kormány más utat választott, így a munkahelyek és a gazdaság védelme áll.

Fontos, hogy megkérdezzük, hogy mit szólnak a magyarok Soros György örökkötvényeihez.

Bármilyen nemzetközi nyomást helyeznek ránk, nem hagyjuk, hogy az országot pénzügyileg kiszolgáltassuk – mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője arra kért mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban.

Szijjártó Péter azt mondta, sikeresebb volt a magyar védekezés, mint számos európai országban. A járványügyi készültséget fenn kell tartani – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. A nemzeti konzultációra azért van szükség, hogy egyetértési pontokat alakítsanak ki. A 13 pontos nemzeti konzultációs kérdőívet hétfő délután hozzák nyilvánosságra, és augusztus 15-ig kell visszaküldeni – jelentette be a miniszter.

Pénteken Budapestre látogat Igor Matovic szlovák kormányfő

A közép-európai együttműködés fontosságát kell hangsúlyozni a szomszédsági politikában – mondta Juhász Hajnalka (KDNP) napirend előtti felszólalásában.

A koppenhágai kritériumokat teljesítenie kell azoknak az országoknak, így Ukrajnának is, akik szeretnének mélyebb euroatlanti integrációt – tette hozzá. A nemzeti önazonosság fontosságát hangsúlyozni, és az államok politikájának a megváltoztatása a legfontosabb.

Szijjártó Péter válaszában közölte, a szomszédos országok területén nagy magyar közösségek élnek.

A célunk, hogy a szomszédaink az erőforrást lássák ezen közösségekben

- tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. A határon túli magyar közösségeknek is jobb, ha jóban vagyunk a szomszédunkkal, mintsem rosszban.

A közös sikertörténetek megalapozhatják azt, hogy a nehéz kérdéseket meg tudjuk nyitni, és le is tudjuk zárni őket.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az új szlovák kormány komoly gesztusokat tett a felvidéki magyaroknak.

Pénteken Budapestre látogat Igor Matovic új szlovák kormányfő.

Megszorítások pártján a Jobbik

Jól látható, hogy a baloldali megszorítások politikája mellett a Jobbik is felsorakozott a helyi önkormányzatokban – így válaszolt Orbán Balázs Jakab Péternek (Jobbik). A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szólt arról is, hogy eddig 1,2 millió embernek segítettek a kormányzat munkahelymegőrző támogatásai.

Önök a baloldal válságkezelő receptjeit ismételgetik – tette hozzá. Orbán Balázs kijelentette, hogy a Jobbik alapító nyilatkozata szerint a liberálisok és a kommunisták elleni küzdelmet vállalták, de mégis közéjük álltak.

Álhíreket terjeszt az MSZP

2010-hez képest 918 milliárd forinttal több jut egészségügyre jövőre – így válaszolt Rétvári Bence Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtti felszólalására. Ez több mint 77 százalékos emelkedés az utolsó szocialista évhez képest – tette hozzá az Emmi államtitkára. Hatezer orvost és ápolót bocsátottak el, és 16 ezer kórházi ágyat megszüntettek, és elvették a dolgozók egyhavi bérét. Rétvári Bence arról is beszélt, hogy az MSZP álhíreket terjeszt, és erre példaként említette Korózs legutóbbi akcióját, amikor egy nemlétező egészségügyi dolgozót szólaltatott meg.

Önök, amikor a védekezést kellett volna segíteni, akkor azt nem segítették.

Hol volt ez a buzgalom, amikor meg kellett volna szavazni az otthonápolási díj emelését? – tette fel a kérdést Dömötör Csaba Vadai Ágnesnek (DK). A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy

az eddig meghozott gazdasági intézkedések beváltak, mivel több százezer munkahely megvédését segítették.

Dömötör elmondta, hogy a DK azért kampányol, hogy az országnak kevesebb uniós pénz jusson. Most azon országok oldalára álltak, akik több pénzt vennének el a közép-európaiaktól – tette hozzá.

Karácsony miatt teljes bizonytalanságba süllyedt a Lánchíd felújítása

A 2021-es magyar költségvetés a gazdaság védelmére és új munkahelyek megteremtésére összpontosít – mondta Tállai András Keresztes László Loránt (LMP) napirend előtti felszólalására.

A kormány úgy tud a költségvetésben forrásokat teremteni a gazdaságvédelemre, hogy közben nem vesz el a családoktól, a büdzsében nincs megszorítás, nem csökkennek a jövedelmek, nem csökkennek a nyugdíjak

- emelte ki.

A Pénzügyminisztérum államtitkára szólt arról is a tervezett büdzsé alapján ismételten növekedési pályára az ország, egyensúlyban lesz a költségvetés, és a kiadások fedezetét biztosítani fogja.

A kormány a szélsőségesség minden formáját elutasítja – így válaszolt Dömötör Csaba Tordai Bence (Párbeszéd) napirend előtti felszólalására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy

a romák körében a mostani kormányzás alatt 2010-hez képest a felére csökkent a munkanélküliség.

Egy régi lemez, amit ismételten feltett, ráadásul teljesen hiteltelen, mivel Önök fogtak össze azzal a Jobbikkal, amit korábban nácinak és rasszistának neveztek – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a jövő évi büdzsében mindent a munkahelyvédelemnek kell alárendelni.

Dömötör arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatok 16 százalékkal több célzott támogatást kapnak jövőre, mint 2020-ban. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arról is beszélt, hogy a Párbeszéd főpolgármestere, Karácsony miatt teljes bizonytalanságba süllyedt a Lánchíd felújítása, miközben erre a fejlesztésre 24 milliárd forint állt rendelkezésre az átadásnál. Ha lenne felelősséghárítási világbajnokság, akkor Karácsony nyerne – tette hozzá.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 8-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!