Ország-világ

2020.07.28. 12:10

Életveszélyesek a migránsok illegális határalagútjai

Az alagutak szerkezetéből adódóan az illegális bevándorlók felvállalják annak a kockázatát, hogy talán nem jutnak át a járatokon – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedden az M1-en.

Janik Szabolcs a magyar határzár közelében talált újabb alagúttal kapcsolatban közölte, ez a negyedik alagút, amelyet az elmúlt időszakban találtak. Hozzátette: a híradásokból arra lehet következtetni, hogy a legutóbb felfedezett járatot félkész állapotban, még használatba helyezés előtt találták meg a járőrök.

Ismételten egyre több illegális bevándorló érkezik

- hangsúlyozta Janik Szabolcs, emlékeztetve, hogy márciusban és áprilisban a koronavírushoz köthetően komolyan „beszakadt” az Európába érkező illegális bevándorlók száma főképpen azért, mert az európai országok lezárták határaikat.

Könnyen beomolhatnak, életveszélyesek a határzár alatt ásott illegális alagutak
Fotó: police.hu

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) statisztikái átrendeződést mutatnak az érkezők állampolgárságát illetően is – mondta, megjegyezve, hogy az adatok szerint az eddigieknél több észak-afrikai érkezik Olaszországba és Spanyolországba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!