Ország-világ

2020.07.18. 14:13

Fidesz-KDNP: a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket

Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket, „szívük szerint még a szavazati jogot is megvonnák tőlük” – jelentette ki Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón közölte: felháborító, amit Kádár Barnabás, a Momentum politikusa engedett meg magának a minap. A „Soros-párt” politikusa arról értekezett, hogy az időseknek már nem kellene menniük szavazni, szerinte a 60 év felettiek ne is vegyenek részt a választásokon – tette hozzá. A KDNP-s politikus úgy folytatta, hogy nemcsak az idősek, hanem a vidékiek és az alacsonyabb képzettségűek választási jogát is megkérdőjelezik.

„A Momentum és a baloldal nem először megy neki az időseknek és a számukra ellenséges választói csoportoknak”

– hangoztatta Nacsa Lőrinc, felidézve, hogy a Momentum korábbi elnökségi tagja korábban azt mondta, hogy „rühelli a vidékieket”, és „a mára teljesen baloldalivá vált Jobbik farhát-kommandónak és hülyének nevezte a nyugdíjasokat”.

Nacsa Lőrinc a felsorolást folytatva úgy fogalmazott, hogy „a gyurcsányista Niedermüller Péter a fehér keresztényektől félti a magyar választásokat, a szocialista Bangóné pedig lepatkányozott minden kormánypárti szavazót”. Ugyanez a baloldal – mutatott rá – a migránsokat tömegével telepítené be.

Újságírói kérdésre, miszerint Kispesten rabosították az önkormányzat momentumos átláthatósági tanácsnokát, miután a helyi MSZP korrupciógyanús ügyeit tárta fel, a KDNP-s politikus úgy reagált: felháborító és szégyenteljes, hogy még Kránicz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő vezetőjének „állt feljebb, és feljelentést tett az ügyben”. Nacsa Lőrinc baloldali belharcnak és „a korrupció gyanújával mélyen átitatott ügynek” nevezte a kispesti esetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!