Járvány

2020.09.15. 10:40

Győrfi Pál: a jól használt maszk nem akadályozza a levegővételt!

A maszkok valóban megelőzhetik a koronavírus-fertőzést, de fontos, hogy jól használják ezeket az emberek – mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Győrfi Pál elmondta, sokan arra panaszkodnak, hogy nem kapnak levegőt, ha a maszk az orrukat is takarja. Ugyanakkor könnyen lehet bizonyítani, hogy a jól felhelyezett maszk nem akadályozza a levegővételt – tette hozzá.

Közölte: minden mentőautóban megtalálható az az eszköz, ami a bőrön keresztül képes mérni a vér oxigéntelítettségét, s az elvégzett kísérletük alapján kijelenthető, hogy

nem csökken az oxigénszint a maszkviselés miatt.

Győrfi Pál elmondta azt is, az olyan maszkok,

amelyeken szelep található, nem védenek megfelelően, hiszen a résen szabadon áramlik a levegő, így könnyebb továbbadni a fertőzést.

Leszállítják a vonatokról és a volánbuszokról azokat, akiken nincsen maszk

Szeptember 15-től kizárhatók az utazásból azok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat.

Mindkét közlekedési társaság – a MÁV és a Volánbusz is – arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat,

lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.

A MÁV-START keddtől fokozottan ellenőrzi a vonatokat a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel együttműködve.

A Volánbusznál is fontos változás lép életbe: az autóbuszvezetők kötelesek megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartja be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat, és kötelezettségének egyszeri felszólításra sem tesz eleget.

Utazás közben a jegy- és bérletellenőrök figyelik az előírás betartását, és egyszeri, eredménytelen felszólítás után, lakott területen megállva kizárják az utazásból az érintetteket – áll a közleményben.

Borítókép: Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Szent Imre Kórház Köszönet a hősöknek! elnevezésű ünnepséggel egybekötött megemlékezésén Budapesten, a kórház Tétényi úti belső parkjában 2020. július 9-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!