Ország-világ

2020.11.28. 15:11

Menczer: lakást, valamint a politikai döntések jogát adná a bevándorlóknak Brüsszel (videó)

A magyar kormány álláspontja azonban változatlan: mi a migrációra is nemet mondunk és a nyomásgyakorlásra is – jelentette ki az államtitkár.

A héten megjelent brüsszeli stratégia lakást, valamint a politikai döntések jogát adná a bevándorlóknak – hívta fel a figyelmet a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Menczer Tamás a Facebookon megjelent videójában azt mondta, hogy az új brüsszeli stratégiában hét pontban „rajzolják meg a migráció ívét” a migrációpárti bürokraták.

Az első pont – az államtitkár közlése szerint – arról szól, hogy irányítani akarják a migrációs politikát, „tehát irányítani akarnak bennünket”. A második pont szerint nyitott társadalmat akarnak létrehozni, míg a harmadik szerint meg akarják szervezni a migrációt: már a migránsok elindulása előtt programokat akarnak nekik tartani – tette hozzá.

A negyedik pont a pénzről szól, konkrétan megnövelt pénzügyi támogatási lehetőségeket biztosítanának a számukra. Az ötödik pont arról szól, hogy támogatnák a megfelelő és megfizethető lakhatást, vagyis lakást adnának a bevándorlóknak – mondta.

A hatodik pont szerint teljes gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai részvételt biztosítanának, vagyis minden jogot megadnának a migránsoknak. A hetedik pont szerint pedig a migránsszervezeteknek a helyi, regionális és a nemzeti döntéshozatalban való részvételét segítenék elő, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a politikai döntéshozatalt a bevándorlók kezébe adnák – hívta fel a figyelmet.

„Ez tehát a legfrissebb brüsszeli stratégia, Brüsszel szerint, aki erre nemet mond, amelyik tagállam erre nemet mond, az nem jogállam. A magyar kormány álláspontja azonban változatlan: mi a migrációra is nemet mondunk és a nyomásgyakorlásra is” – jelentette ki Menczer Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!