2020.11.30. 16:06
Menczer Tamás: Magyarország soha nem lesz bevándorlóország
A nemrég nyilvánosságra hozott uniós migrációs tervek szerint Brüsszel továbbra sem megakadályozná, hanem megszervezné a bevándorlást.
Budapest, 2020. szeptember 28. Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára felszólal az azonnali kérdések órájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. szeptember 28-án. MTI/Bruzák Noémi
Forrás: MTI
Fotó: Bruzák Noémi
Halász János fideszes képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke az Országgyűlésben arról beszélt,
Brüsszelben a Soros-terv élesítésén dolgoznak. Végrehajtanák pontról pontra azt a tervet, aminek még a létezését is tagadják. A Fidesz képviselője szerint a brüsszeli bürokraták továbbra is ösztönzik a bevándorlást, még az elmúlt évek terrorcselekmények ellenére is.
Brüsszel bevándorló kontinenssé akarja tenni Európát – hangsúlyozta Halász János. Hozzátette, a balliberális, bevándorláspárti erők színtiszta politikai érdekből a szavazó bázisukat kívánják növelni, hiszen szavazójogot is adnának a migránsoknak a segélyek és a lakhatási támogatások mellé, amiket a magyarok pénzéből fizetnének ki. A Fidesz képviselője emlékeztetett: Soros György már 2015-ben azt követelte, ne adjanak pénzt olyan országoknak, amelyek elutasítják a bevándorlást – írja a Magyar Nemzet.
A magyar baloldal is Soros György kottájából játszik kezdettől fogva
– mondta a képviselő, aki szerint, ha az ellenzék hatalomra kerülne, gyorsan bevándorlóországot csinálna hazánkból is. Annak ellenére, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár.
Válaszában Menczer Tamás elmondta, a nemrég nyilvánosságra hozott uniós migrációs tervek szerint
Brüsszel továbbra sem megakadályozná, hanem megszervezné a bevándorlást.
A külügyi államtitkár emlékeztetett: anyagilag támogatnák a bevándorlást. Menczer Tamás szerint Brüsszel egyenlőségjelet tesz a bevándorlók és az európai állampolgárok közé, pénzt adnának a migránsok politikai döntéshozatalban való részvételére is.
„Ők fognak dönteni a jövőnkről, nem pedig mi” – jelentette ki az államtitkár.
Magyarország azonban soha nem lesz bevándorlóország
– zárta felszólalását Menczer Tamás.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten