újabb gyilkosság

2020.11.10. 07:03

Munka közben öltek meg egy újságírót Mexikóban

Agyonlőttek hétfőn egy újságírót a Mexikó középső részén található Salamanca városában munka közben – közölte kedden az El Salmantino helyi hírportál, amelynek az áldozat, Israel Vázquez dolgozott.

Ő már a harmadik újságíró, akit az utóbbi egy hónapban megöltek.

Az El Salmantino szerint Vázquez éppen egy tudósításon dolgozott, amikor lelőtték.

Az El Sol de México című helyi lap úgy tudja, a 31 éves újságíró a rendőrség előtt érkezett egy bűncselekmény helyszínére, egy feldarabolt holttestről szóló jelentés nyomán. A lap szerint a tettesek még a helyszínen voltak, és kirángatták a hírportál jelzésével ellátott kocsijából, majd lelőtték.

Mexikó, ahol naponta átlagosan száz gyilkosságot követnek el, a világ egyik legveszélyesebb országa a sajtóban dolgozók számára. Az egyik országos jogvédő szervezet szerint 2000 óta több mint 160 újságírót öltek meg.

Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerint tavaly 12 újságíró halt erőszakos halált Mexikóban. Idén már legalább nyolc újságírót öltek meg az országban, és a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű jogvédő szervezet szerint közülük legalább négyet a munkájuk miatt.

Salamancában különböző bűnszervezetek versengenek egymással befolyásuk növeléséért, nem ritkák az egymás közti leszámolások sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!