2020.12.11. 23:34
A WHO szakértői heteken belül döntenek három védőoltás jóváhagyásáról
A szervezet igazgatója arra figyelmeztet, hogy az ünnepek alatt sem csökkenhet az éberség.
Vaccination against Covid-19. Paris, France
Forrás: Phanie/AFP
Fotó: VOISIN
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várakozásai szerint a szervezet szakértői heteken belül döntenek a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca védőoltásának jóváhagyásáról – közölte pénteken Genfben Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főmunkatársa.
Szvamináthán elmondta, hogy a szakosított ENSZ-szervezet „a következő pár hétben dönt a Pfizer és a BioNTech által kidolgozott potenciális vakcináról, és néhány héten belül megvizsgálja a Moderna és az AstroZeneca védőoltását is.
A WHO jóváhagyása révén felhasználhatják a védőoltást néhány olyan országban is, ahol a gyógyszerfelügyeleti hatóság még nem volt képes értékelni az azzal kapcsolatos adatokat. A Pfizer védőoltását már jóváhagyták Nagy-Britanniában és Kanadában, és várhatóan néhány napon belül engedélyezik az Egyesült Államokban is. Az első brit állampolgárt már a héten beoltották.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte, hogy közel 1 milliárd adag vakcinát biztosítottak a széleskörű hozzáférést előirányzó úgynevezett COVAX program számára. Ebben 189 ország vesz részt, és a szegény, illetve a közepes jövedelmű országok számára biztosítják a vakcinát.
A WHO vezetői ismételten hangsúlyozták, hogy hosszú ideig eltart, amíg a védőoltás mindenhová eljut a világban. A járvány jelenleg a világ nagyobbik részén súlyosbodik, és az országoknak továbbra is újabb intézkedéseket kell hozniuk a fertőzés lassítására, így tesztelni kell, a fertőzötteket elkülöníteni, és be kell tartani a társadalmi távolságtartást – hangsúlyozta a főigazgató. Tedrosz rámutatott, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben elhalálozottak száma az elmúlt hat hétben 60 százalékkal nőtt, elsősorban Európában és az Egyesült Államokban.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ezúttal is figyelmeztetett, hogy az ünnepek alatt sem csökkenhet az éberség. Hozzátette, hogy a járvány sújtotta régiókban élőknek figyelmesen kell megszervezniük az év végi ünnepekkel kapcsolatos terveket, hogy mindenki biztonságát szavatolják.
Margaret Harris, a WHO szóvivője közölte, hogy a védőoltások mellékhatásait a nemzeti hatóságoknak kell vizsgálniuk. A szóvivő azzal kapcsolatos kérdésre válaszolt, hogy a brit gyógyszerfelügyleti hatóság figyelmeztetett, hogy a Pfizer védőoltást nem kaphatják allergiás sokkon átesett személyek.
”Az embereknek nem kell aggódniuk„ – mondta a szóvivő. Hozzátette: a WHO felülvizsgálja sok potenciális védőoltás három kísérleti szakaszának adatait. Eddig nem adott ki sürgős figyelmeztetést egyik vakcina használatához sem, de ”az első dolog, amit megvizsgálunk, az a biztonság„ – tette hozzá.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten