Ország-világ

2020.12.03. 06:09

Brüsszel több politikai jogot adna a migránsoknak

Egy felmérés szerint a németországi muszlimok 70-90 százaléka valamely baloldali pártot érzi leginkább magához közelállónak.

Az Európai Bizottság november 24-én mutatta be a migránsok integrációjáról szóló új cselekvési tervét. A téma felelősei, Margaritísz Szkínász az európai életforma előmozdításáért, illetve Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztosok egyebek közt a migránsok politikai jogainak bővítéséről beszéltek. Az Európai Bizottság eszerint azt akarja elérni, hogy „több migráns és migráns háttérrel rendelkező uniós polgár vegyen részt konzultációs és döntéshozatali folyamatokban helyi, regionális, nemzeti és európai szinten” írja a Magyar Nemzet.

A megfogalmazásból kiderül: nem csak a migráns háttérrel, de egyben állampolgársággal rendelkező állampolgárok részvételét fokoznák a konzultációs és döntéshozatali, tehát a politikai folyamatokban, hanem a migránsokét, azaz az EU valamely országának állampolgárságával még nem rendelkezőkét is. Sőt, Brüsszel nem kizárólag uniós szinten, hanem a tagállamok önrendelkezési körébe tartozó nemzeti, regionális és helyi szinteken is fokozná a migránsok döntéshozatali befolyását.

Az erőfeszítések sikeressége érdekében Brüsszel még projekteket is finanszírozna ebből a célból. Az ilyen jellegű szakpolitikai döntések és programok kialakítását emellett szintén részben a migránsokra, illetve ezek szervezeteire bíznák. Brüsszel felállítana egy „Szakértői Csoportot”, amely migránsokból és migráns hátterű uniós polgárokból állna, és amely beleszólást kapna a jövőbeli uniós migrációs, menekültügyi és integrációs döntések meghozatalába. Mindez pedig egy önmagát erősítő folyamatot indíthat be: ha egyre több migráns egyre több beleszólást kap az európai döntéshozatali folyamatba, annak révén még több bevándorló érkezhet, amely újabb többletjogokat és többlettámogatásokat eredményezhet számukra.

Idekapcsolódó hír, hogy a 2019-es EP-választás előtti napon a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy az Európai Parlament uniós költségvetési forrásokból támogat egy bevándorláspárti szervezetet, hogy mozgósítsa az „új európaiakat”, azaz a bevándorlókat a választásra. Ez már csak azért is lényeges körülmény, mert számos felmérés igazolta, hogy a bevándorlók hatalmas többsége a baloldali pártokra szavaz.

Az akkori tudósítás szerint „A »This time I’m voting« az Európai Parlament intézményi, pártatlan kommunikációs tevékenysége, független bármiféle politikai párttól és ideológiától.

A kommunikációs tevékenység célja, hogy elősegítse a demokratikus részvételt az euró­pai választásokon.” A kezdeményezést támogató partnerszervezetek hatvanegy tagú listáján több bevándorláspárti szervezet is feltűnik. Köztük volt például a Soros György anyagi támogatását is élvező Euro­pean Council on Refugees and Exiles és a Migration Policy Group (MPG). Az MPG főtevékenysége a bevándorlók megsegítése, és a Szavaznifogok.eu oldal tájékoztatása szerint pénzt kaptak az európai választásokat támogató fellépésük „társfinanszírozására”. A hatvanegyből összesen tizenkét szervezetnél szerepel ez a szöveg.

Az Európai Parlamenttől kapott forrásokból pedig szavazási honlapot indítottak (www.voteeuropa.eu), amelynek segítségével nyolc országban (Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Németország és Olaszország) keresik meg a bevándorló választókat. A projekt leírásában az MPG hangsúlyozza, hogy nemcsak az uniós állampolgárok, hanem a honosított migránsok, a menekültek és a „különböző hátterű” fiatalok mozgósítását, valamint e célra önkéntesek hálózatának megszervezését is vállalták.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az 2012-es Európai Társadalmi Felmérés adatai szerint pedig a pártválasztó németországi muszlimok 70-90 százaléka valamely baloldali pártot érzi leginkább magához közelállónak. Ezzel egybevág, hogy egy 2018-as német Tagesschau-felmérés szerint az ott élő törökök 80 százaléka szavazott baloldali pártokra.

Borítókép: illegális bevándorlók a Pazarkule határátkelőhöz mennek, hogy átlépjék a török-görög határt a törökországi Edirne térségében 2020. március 4-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!