2020.12.31. 06:32
Feltételes engedélyt kapott Kínában a Sinopharm egyik vakcinája
Feltételes forgalmazási engedélyt kapott Kínában a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó egyik koronavírus elleni vakcinája – jelentette be csütörtökön az oltóanyag fejlesztője, a cég leányvállalataként működő China National Biotec Group (CNBG).
A cég előző nap közölte, hogy a klinikai tesztek eredményeinek időközi elemzése alapján
a vakcina 79,34 százalékos védelmet nyújt a koronavírus-fertőzéssel szemben.
Ez az első olyan kínai fejlesztésű oltóanyag, amelynek hatásosságáról hivatalos tájékoztatást adtak.
A feltételes engedély azt jelenti, hogy a kutatások még folynak, ezért a hatóságok további, a szer hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó adatokat kérhetnek be a gyártótól, különös tekintettel a különböző egészségügyi profillal rendelkező csoportoknál történő alkalmazásáról.
A Sinopharm vakcinája inaktivált, vagyis az emberi sejtekben szaporodásra nem képes vírust tartalmaz, és a szervezet saját immunreakcióját kiváltva teszi ellenállóvá az embereket a koronavírussal szemben.
A vállalat közlése szerint a két dózissal beoltott emberek 99,52 százalékánál magas volt a koronavírust semlegesíteni képes antitestek száma.
Az oltóanyagot pedig általánosan biztonságosnak ítélték, jóllehet a hatásosságáról szóló közleményben nem tértek ki a mellékhatásokra.
A 79,34 százalékos hatásosság megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a kínai gyógyszeripari felügyelet követelményeinek, így a gyártó benyújtotta kérelmét a piacra bocsátáshoz. Az engedélyt a kínai gyógyszeripari felügyelet még szerdán meg is adta – derül ki a CNBG csütörtöki közleményéből.
Kínában egy júliusban elindított, sürgősségi program keretében már mintegy egymillió embert oltottak be három hazai fejlesztésű kísérleti vakcinával, köztük a Sinopharm két oltóanyagával. Egy újabb, ingyenes oltási kampány keretében pedig február elejéig további ötvenmillió ember beoltását tűzték ki célul, hogy ezzel szavatolják a kínai holdújév biztonságos megünneplését februárban.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg