Ország-világ

2020.12.27. 07:11

Lokális megoldások a globális semmittevéssel szemben

Az idei év jogi értelemben is hozott különlegességeket, ilyen volt például, hogy a kabinet a koronavírus-járvány jelentette veszély nyomán kétszer is különleges jogrendet vezetett be. De érdemes megemlíteni a kormány brüsszeli csatározását is. Jogi évértékelő a két elismert jogásszal, Szánthó Miklóssal és ifj. Lomnici Zoltánnal.

Az idei év minden elemében különleges volt, sajnos nem a jó értelemben. Jogi szempontból különösen izgalmas volt: az elmúlt harminc évben egyszer sem kellett alkalmazni az alkotmányban, majd az alaptörvényben felvázolt különleges jogrendi formákat, idén azonban kétszer is veszélyhelyzetet hirdettek ki. Mindeközben az Országgyűlés módosította az alaptörvényt, a kormány pedig Brüsszelben csatázott, hogy megvédje Magyarország nemzeti érdekeit. A Magyar Nemzet két közismert szakembert kért fel arra, hogy véleményezzék az elmúlt évet jogi szempontból és vázolják fel, hogy ők mit tartottak az idei esztendő meghatározó témájának.

Az államoktól várható a leghatékonyabb fellépés

„Bár a járvány felforgatta a hétköznapokat, olyan minták és mechanizmusok fontosságát is a felszínre hozta, melyekkel ritkán szoktunk törődni. Ilyen például a társadalmi stabilitás, illetve a politikai döntéshozatal ebből táplálkozó stratégiai reagálóképessége” – világított rá Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. A szakértő elmondta: azokban az országokban, ahol a politikai viták vagy szociális feszültségek törékennyé tették az „alapokat” – például az USA-ban vagy Olaszországban –, lomhán reagáltak a helyzetre, szemben például Magyarországgal. „Nálunk éppen e nehéz időszak mutatta meg, hogy az emberek együttműködnek és szabálykövetőek, a gazdaság fundamentumai pedig erősek, szerkezeti problémákat nem tudott okozni a válság” – állapította meg Szánthó Miklós.

Az igazgató szerint nem hagyhatóak figyelmen kívül a járványra adott különféle reakciók alapmotívumai sem. „A globalizáció és az emberi jogok ajnározása közepette nyilvánvalóvá vált, hogy például egy pandémiás helyzetben még mindig az államoktól várható a leghatékonyabb fellépés – a vakcinákat is aktív állami közreműködésekkel fejlesztették ki –, ráadásul úgy, hogy széleskörű konszenzus övezte mindenhol a rendkívüli intézkedéseket, melyek lényegi alapjog-korlátozásokkal jártak” – mondta Szánthó. Hozzátette: „békeidőben” persze könnyen lehet idealizálni a balliberális tanmeséket, azonban ahogy egy komolyabb fenyegetés üti fel a fejét, az utópia meghajol a valóság előtt, a vágyvezérelt gondolkodást felülírja az emberek realitásérzéke.

„A hétköznapokban is tapasztalhatóvá vált a lokális megoldások gyakorlati haszna a globális semmittevéssel szemben; a közérdek, közegészségügyi érdek megóvását elfogadták, akár az egyéni szabadságjogok szűkítése árán is”

– állapította meg az Alapjogokért igazgatója.

„Azért fontosak ezek a szempontok – emelte ki –, mert – remélhetőleg – a járvány belátható időn belül elmúlik, a nyugati civilizációt átható és annak olykor civilizációs jellegét eltagadó világnézeti konfliktus viszont még jó ideig velünk fog maradni. Lehet ezt jobb- és baloldal, szuverenisták és föderalisták, lokalisták és globalisták harcának nevezni, de alapvetően a józan ész, a normalitás áll szemben az emberi természet teremtettségének tagadásával” – fogalmazott Szánthó Miklós. „Ahogy Lánczi András fogalmazott nemrég e lap hasábjain – utalt Szánthó a politikai filozófus A normalitást meg kell őriznünk című cikkére –, „a közösségben és normalitásban hívők feloldhatatlan konfliktusa ez az ateista individualistákkal” – mondta az igazgató. Kifejtette: míg előbbi az „Isten, haza, család” hármasegységét tekinti kiindulópontnak, utóbbi tagadja Teremtés általi – akár nemi – meghatározottságunkat, nemzeti helyett nemzetközi struktúrákat kínál és le akarja bontani a hagyományos családot, mint a társadalom alapegységét.

”Akár az uniós jogállamisági vitákra, akár a migrációra-multikultira, akár a Black Lives Matter-re, akár a járványhelyzetre vagy az úgynevezett „genderkérdésre” gondolunk, mindenhol ez a törésvonal sejlik fel a háttérben„

– összegzett Szánthó Miklós.

A hazai politikai viszonyokra kitérve kérdésünkre elmondta: sajnos a Gyurcsány Ferenc két hangulatingadozása között összefogó hazai ellenzék színes egyvelege ebben a kétosztatúságban egyértelműen az abnormalitás pártján áll, megfűszerezve ezt a járvány alatt tanúsított „minél rosszabb, annál jobb” kommunikációs testtartással. ”Az mindenesetre beszédes adat, hogy „csodás egymásra találásuk” idején, a kormányzati ciklus nagyjából felénél, egy válság közepén – amely bárhol a világon a hatalmon lévők népszerűségének csökkenését szokta eredményezni – a magyar kormánypártokat még mindig a szavazók közel fele támogatja, ami biztos alapokat ad, ugyanakkor az ellenzék amoralitása a kulturális és politikai harc továbbgördülését vetíti előre 2021-re, 2022-re„ – zárta szavait az igazgató.

A különleges felhatalmazások éve

Az idei év – a koronavírus-járvány térhódítása következtében – nem pusztán a mindennapok és a politika, hanem a közjog területén is a megszokottól eltérő szituációkat eredményezett – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője. Kiemelte: ennek legszembetűnőbb jele, hogy 2020-ban két alkalommal is kihirdetésre került a különleges jogrendi időszakok egyik alakzata, a veszélyhelyzet, amely lehetővé teszi egyes törvények alkalmazásának felfüggesztését, törvényi rendelkezésektől való eltérést, továbbá egyéb rendkívüli intézkedések meghozatalát.

A szakértő lapunk kérdésére a veszélyhelyzet jogi kereteit vázolta fel, különös tekintettel a kormányzat rendkívüli felhatalmazásának időbeli és tartalmi korlátaira. Emlékeztetett: tavasszal a kormányzat az alaptörvényben biztosított jogával élve kihirdette a veszélyhelyzetet, majd a rendkívüli intézkedéseket tartalmazó kormányrendeleteinek hatályát az Országgyűlés (a baloldal támogatása nélkül) a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadásával meghosszabbította. Ezt követően az ellenzéki politikusok, véleményvezérek, illetve médiumok álhírek és megtévesztő vélemények terjesztésébe kezdtek, melyek középpontjában a kormány teljhatalmának, valamint korlátok nélküli felhatalmazásának hangoztatása állt.

Fontos kihangsúlyozni, hogy

mind az alaptörvény, mind a márciusi koronavírus-törvény tartalmazta a különleges felhatalmazás explicit korlátait.

Egyfelől – tartalmi korlátként – az alaptörvény rögzíti, hogy bizonyos alapvető jogok gyakorlása különleges jogrend idején sem függeszthető fel, továbbá szintén nincs lehetőség az alaptörvény alkalmazásának felfüggesztésére és az Alkotmánybíróság működésének korlátozására – érvelt a jogi szakértő.

Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: a tavasszal érvényesülő különleges jogrendi intézkedések időbeli tényezőit vizsgálva elmondható, hogy a márciusi koronavírus-törvény rögzítette, hogy e törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt, sőt a jogszabály azt is lehetővé tette, hogy a törvényhozó szerv a kormányzat részére biztosított rendkívüli felhatalmazását a veszélyhelyzet vége előtt visszavonja. A szakértő kiemelte, hogy világosan látható, hogy végső időbeli korlátként a veszélyhelyzet végét jelölte meg a jogalkotó, viszont lehetőséget biztosított a különleges felhatalmazás ezt megelőző visszavonására is. Ezek fényében megállapítható, hogy a jogállamiság végét, illetve az alkotmányos és egyéb korlátok hiányát vizionáló baloldali álláspontok nem feleltek meg a valóságnak – vonta le a következtetést.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, a veszélyhelyzet novemberi újbóli kihirdetését követően elfogadott koronavírus-törvény annyiban különbözik a tavaszi jogszabálytól, hogy annál konkrétabb hatályvesztési időpontot határoz meg (a kihirdetését követő 90. nap), viszont lehetőséget ad az Országgyűlés számára, hogy a kormány részére biztosított rendkívüli felhatalmazást a törvény hatályvesztése előtt visszavonja. ”Ugyan napjainkban a kormánypártok teljhatalmát hangoztató balliberális vélemények (ha teljesen nem is tűntek el) mérséklődtek, fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a márciusi és novemberi koronavírus-törvények nem az időbeli korlátok meglétét tekintve különböznek egymástól, pusztán a végső, illetve az ezt megelőző lehetséges hatályvesztési időpontok megfogalmazásának módjában„ – mutatott rá a jogi szakértő.

”Megállapítható, hogy 2020-ban a rendkívüli közjogi megoldások alkalmazását végigkísérték a valótlanságokon, illetve különböző félreértelmezéseken alapuló politikai motiváltságú támadások, amelyek mögött részben a szóban forgó balliberális szereplők alaposabb, körültekintőbb jogértelmezésének a hiánya, részben pedig tudatos manipuláció állt„ – összegzett ifj. Lomnici Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!