2020.12.17. 12:53
Varga Judit: a jövőben is megvédjük Magyarország és Európa határait!
A kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait, valamint mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a nemzetközi „migránsfolyosók” kialakulását – közölte az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Varga Judit okafogyottnak tartja az Európai Unió Bíróságának a magyarországi menekültügyi eljárással és a tranzitzónákkal kapcsolatos csütörtöki döntését, hiszen – mint írta – már nem állnak fenn azok a körülmények, amelyekről az eljárás szólt. A kormány bezárta a tranzitzónákat, de fenntartja a szigorú határőrizetet – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország csak addig lesz magyar ország, ameddig megmaradnak határai.
„Ezért határaink védelmére nem csak ezerszáz éves államiságunk, de gyermekeink jövője is kötelez” – írta a miniszter.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának döntése szerint a magyarországi tranzitzónák működését, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokat érintő jogszabály alkalmazásával Magyarország nem teljesítette a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárásokkal és a területén jogellenesen tartózkodó nem uniós állampolgárok kiutasításával kapcsolatos uniós jogi kötelezettségeit.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten