szép fogás

2021.01.09. 09:04

Droglabort számolt fel a rendőrség Budapesten

Droglabort számolt fel a rendőrség Budapesten csütörtökön, majd elfogták a kábítószer előállításához használt lakás bérlőjét és társát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.

A rendőrségi honlapon azt írták, hogy a BRFK Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói csütörtökön egy lakásbetörés-sorozat miatt mentek ki egy XI. kerületi lakásba, ahol egy droglabort találtak.

Az eljárásban kiderült, hogy a lakást álnéven bérelte ki egy férfi, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. A gyanú szerint a férfi és társa a lakást kábítószer előállításához és tároláshoz használták.

A rendőrök a lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén három kilogramm marihuánát, öt kilogramm amfetamint és kábítószer előállításához szükséges vegyszereket találtak.

A rendőrség a két férfit elfogta, és 21 millió forint értékben kábítószert, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat foglalt le.

A nyomozók a 43 éves és a 46 éves férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

Címkék#droglabor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!