Keményebb fellépés

2021.01.17. 08:13

Guatemalai rendőrök összecsaptak a hondurasi migránskaraván több száz tagjával

A guatemalai hatóságok megpróbáltak szombaton keményebben fellépni azzal a több ezer hondurasival szemben, aki az Egyesült Államokba akar eljutni, és az előző nap átjutott hazájából Guatemalába, áttörve a határon felállított kordont. A hondurasi migránskaraván több száz tagjával össze is csaptak a guatemalai biztonsági erők.

Noha a határ közelében lévő El Florido város hatóságai pénteken még azt mondták: a körülbelül 4500 fős tömegben sok a nő és a gyerek, ezért nem alkalmaznak erőszakot velük szemben, szombatra úgy határozott az ország vezetése, hogy semmiképpen nem engedi tovább a tömeget. Ráadásul a guatemalai bevándorlási hivatal kiadott egy olyan figyelmeztetést, miszerint egy újabb, csaknem háromezer emberből álló csoport is elindult Hondurasból.

Egy jelentés szerint már ez a csoport is átjutott a határon, pedig a guatemalai biztonsági erők Vado Hondo határfalunál összecsaptak közülük több százzal. Egy másik jelentés arról szól, hogy csak egy kisebb csoport jutott át, mintegy ezer embert visszatoloncoltak a határon, sokakat pedig őrizetbe vettek a hatóságok.

Idén ez az első közép-amerikai migránskaraván, amely elindult az Egyesült Államok felé, és feltehetőleg amiatt, hogy reménykednek a majdani új amerikai kormány engedékenyebb hozzáállásában a bevándorlás területén.

Sajtóhírek szerint jóllehet Joe Biden megválasztott elnök az elődjénél humánusabb megközelítést ígért, az Egyesült Államok és Honduras között fekvő országok Guatemala és Mexikó kormányai fenn szeretnék tartani szigorú határvédelmi intézkedéseiket. Ez valószínűleg Washingtonnak sem lesz ellenére, minthogy Biden egyes tanácsadói név nélkül nyilatkozva aggodalmukat fejezték ki a bevándorlási hullám esetleges erősödése miatt.

Guatemala és Honduras Salvadorral együtt Közép-Amerika úgynevezett északi háromszögében található. A régiót az erőszak által leginkább sújtott térségek között tartják számon a világon. Nemzetközi szervezetek szerint a három országból évente átlagosan legalább félmillió ember emigrál illegálisan az Egyesült Államokba a jobb életkörülmények és lehetőségek reményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!