Ország-világ

2021.01.28. 20:34

Újbuda baloldali polgármestere, László Imre is soron kívül oltatta be magát

A gyöngyösi polgármester, Hiesz György után újabb baloldali városvezető is soron kívül kaphatta meg a vakcinát. A Mi Hazánk hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelenti a DK-s László Imrét.

Dr. László Imre, Budapest XI. kerületének DK-s polgármestere is beoltatta magát – erről saját maga számolt be az ATV-ben, amit a Mandiner szúrt ki.

A portál idézi a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható oltási tervet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy

az számít egészségügyi dolgozónak, aki jelenleg is dolgozik, tehát folyamatosan érintkezik betegekkel.

Ezen felül az egészségügyi képesítéssel nem rendelkező, de kórházakban dolgozók is beleesnek ebbe a kategóriába.

László Imréről azonban a csatorna Start című január 8-i adásában elhangzott, hogy már nem praktizál.

Újbuda DK-s polgármestere arra kérdésre, hogy kapott-e, kaphat-e oltást, kifejtette, hogy „a rendelet az úgy szól, hogy az orvosi diplomával, egészségügyi végzettséggel rendelkezők számára teszik lehetővé. Én bejelentkeztem erre elsején, hatodikán kaptam meg a választ, de közben a régi kórházam, ott ahol tíz évig főigazgatóként dolgoztam, értesített, hogy tisztelettel várnak, ami rendkívül jól esett. Úgyhogy most megyek.”

„Akkor sikerül? Most megy az oltásra?” – kérdezett vissza a műsorvezető.

„Tizenegy órára” – válaszolta László.

Azóta kiderült, hogy DK-s politikus már meg is kapta az oltását.

A Mandiner kérdésére, hogy beoltatta-e magát, azt válaszolta, „orvos vagyok, egyszerű a válasz. Egy: meg kell nézni a kormányrendeletet, hogy mit ír elő. Kettő: Honnan tudják azt, hogy én nem írtam alá egy olyan papírt, amiben gyakorlatilag önkéntes segítőként azt vállaltam, hogy közreműködök, segítséget adok orvosként.”

Utóbbit valóban nem tudhatjuk, de Dr. László Imre nem is árulta el. Amennyiben önkéntesként munkára jelentkezett, innen is köszönjük a szolgálatát.

Arra a kérdésre, hogy praktizál-e jelenleg, azt válaszolta, hogy ez a téma neki „nagyon nem tetszik”, mert inkorrektnek tartja. Majd visszakérdezett, hogy Müller Cecília szerintünk praktizáló orvos-e, és kijelentette, hogy nem kíván reagálni.

(Müller Cecília egyébként országos tisztifőorvosként, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjeként egészségügyben dolgozónak számít.)

Végül több visszakérdezés után elmondta:

„A kormányrendelet értelmében orvosként megkaptam az oltást, nem kívánok reagálni rá. Nem kívánok olyan dologban részt venni, ami inkorrekt, nem megfelelő, és a háttér ismerete nélkül próbálnak belőlem valamilyen szinten, mint ellenzéki kerület vezetőjéből egy bűnbakot csinálni. Nem vagyok hajlandó.”

„Elmondtam amit szükségesnek tartottam, ennyi az, amit hozzá szerettem volna fűzni”

– zárta le a beszélgetést a DK újbudai polgármestere.

Az ügy után a Mi Hazánk párt bejelentette: hivatali visszaélés miatt feljelentik László Imrét.

A gyöngyösi polgármester soron kívül oltatta be magát

Ahogy korábban megírtuk, volt szocialista képviselő háziorvosa tanácsára oltatta be magát Gyöngyös baloldali polgármestere. Információink szerint Hiesz György feleségét is beoltották. De megkapta a vakcinát a háziorvos felesége is, aki egy gyöngyösi önkormányzati cég ügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!