Ország-világ

2021.01.18. 09:13

Varga Judit a GVH elnökével egyeztet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szankcionálási lehetőségeiről

Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését.

Budapest, 2020. november 18. Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitó expozét tart az alaptörvény kilencedik módosítását tartalmazó javaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

„Az »árnyék tiltás« vagy »shadowban« azt jelenti, hogy a social media szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk. A tech cégek ezzel minden alapvető demokratikus jogi normát megszegnek, amely a nyugati típusú kultúra alapját jelenti. Az árnyék tiltás rendszerszintű gyakorlatáról nemcsak a most kiszivárgott Twitter vezérigazgatóról készült hangfelvételből értesülhettünk” – írta a Facebookon Varga Judit.

„A keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket a Facebook is úgy korlátozza, hogy csökkenti azok elérését. Erről személyes tapasztalatom is van” – tette hozzá.

Közölte:

az Igazságügyi Minisztérium a Digitális Szabadság Bizottság munkájával járul hozzá az uniós szabályozáshoz a globális tech cégekkel szemben.

„A rendszerszintű visszaélések miatt viszont elképzelhető, hogy hamarabb is lépnünk kell.

Ezért összehívtam a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését (és a héten egyeztetek a Gazdasági Versenyhivatal elnökével a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szankcionálási lehetőségeiről)” – fogalmazott Varga Judit.

Borítókép: Varga Judit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!