hosszú idő

2021.02.05. 15:43

Egyiptomban szabadon engedték az al-Dzsazíra négy éve őrizetbe vett újságíróját

A férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy hamis híreket terjesztett.

Egyiptomban szabadon engedték az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevízió négy éve előzetes letartóztatásba vett újságíróját, Mahmúd Huszeint, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy hamis híreket terjesztett – vált ismertté pénteken biztonsági forrásból.

Huszeint csütörtök este engedték ki – tudatta az AFP francia hírügynökséggel egy illetékes, de részleteket nem közölt. A hírcsatorna, amely többször is állította, hogy alkalmazottját hivatalos vád, tárgyalás és ítélet nélkül tartják fogva, egyelőre nem erősítette meg az értesülést.

Gamál Eid, az ANHRI arab emberi jogi civil szervezet az AFP-nek azt mondta, a hatóságok ugyan eldöntötték, hogy Huszeint szabadon engedik, de a férfi „még nem tért haza”.

Az Egyiptomi Újságírás és Média Megfigyelőközpontja nevű civil szervezet a Facebook közösségi portálon azt írta, hogy a kairói büntetőbíróság hétfőn döntött úgy, hogy szabadon engedi „államellenes felkelésre felbujtó és álhírek terjesztésével” gyanúsított férfit.

A bíróság 2019 májusában már elrendelte feltételes szabadlábra helyezését, de egy hét múlva újabb vádakat hoztak fel ellene, és őrizetben maradt.

Mahmúd Huszein egyiptomi gyártásvezetőt, producert, aki az al-Dzsazíra dohai székhelyén dolgozott, 2016 december végén tartóztatták le, három nappal azután, hogy Egyiptomba érkezett, ahova családjával nyaralni indult.

Kairó 2017 óta tiltja a csatornához való hozzáférést, mert a betiltott Muszlim Testvériség támogatójának tekinti. A nem kormányzati szervezetek rendszeresen azzal vádolják a kairói kormányt, hogy elhallgatja az ellenzékét. Az emberi jogi szervezetek szerint az országban mintegy 60 ezer politikai fogoly van. Egyiptom tagadja ezeket a vádakat, és azt bizonygatja, hogy a terrorizmus ellen folytat küzdelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!