fehér por

2021.02.06. 07:59

Kokainkereskedőket fogtak el Kecskeméten

A szakértői szakvélemény szerint a lefoglalt kokain feketepiaci értéke 25 millió forint.

Kokainkereskedőket leplezett le és fogott el a rendőrség Kecskeméten – tette közzé szombat reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a police.hu oldalon.

Az NNI miskolci nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatnak két férfi ellen, aki Kecskeméten és Budapesten árulta a drogot – írták.

A 31 éves budapesti G. Károly január 9-én megjelent F. Krisztián kecskeméti lakásán, ahol feltehetően kábítószert vásárolt, majd távozott. Az autóját még a város belterületén megállították, és mobiltelefonokat, átlátszó vákuumozott fóliában 210 gramm fehér port, egy kis zacskóban pedig zöld, kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le – áll a közleményben.

Házkutatást tartottak F. Krisztiánnál is, aki – amikor a rendőröket meglátta – kidobott egy dobozt az erkélyről az udvarra. A rendőrök a lakásban és az udvaron több csomagban összesen 790 gramm fehér, kábítószergyanús anyagot, egy maroklőfegyvert, több mint 13 millió forintot, fóliázógépet és vákuumfóliákat találtak.

A nyomozók a két férfit őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!