2021.02.16. 11:10
Operatív Törzs: már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon (videó)
Megérkezett az első vakcinaszállítmány Kínából – hangzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk
– mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert közölte, hogy
a karanténkötelezettség alóli mentesítést két negatív PCR-teszt birtokában kérhetik az utasok.
Az első ilyen vizsgálatként figyelembe veszik a schengeni tagállamok valamelyikében, az Egyesült Államokban vagy Kanadában végzett tesztet, de a második negatív eredményig fennáll a karanténkötelezettség – tudatta az alezredes. Hozzátette: azok, akik felgyógyultak a koronavírus-betegségből és ezt igazolni is tudják, hat hónapig mentesülnek a karanténkötelezettség alól.
A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:
Emlékeztetett:
a Romániába személyforgalomban beutazó magyar állampolgárok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, ha igazolják, hogy legkevesebb tíz nappal korábban megkapták a koronavírus elleni védőoltás második dózisát.
Más országok is a védőoltás beadásának igazolásához kötik a karanténkötelezettség alóli mentesülést.
Ismertette azt is: a kormány előterjesztése alapján az Országgyűlés tárgyal a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításról. Hozzátette: a veszélyhelyzet meghosszabbítása jelentősen elősegíti a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedések végrehajtását.
Az alezredes tájékoztatása szerint
hétfőn 126 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, így már 25 059-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt elrendelt intézkedések száma.
Kiss Róbert elmondta: 115-en az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen, egy ember a tömegközlekedés során mulasztott, tízen pedig üzletekben, bevásárlóközpontban nem viselték a védőeszközt.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 827 rendőri intézkedésre volt szükség.
Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 613 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be. A vendéglátóhelyen történő tartózkodás tilalmát hétfőn egy ember szegte meg, de az üzlethelyiség ideiglenes bezárására nem volt szükség – mondta az alezredes.
Közölte:
az elmúlt napon a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 329 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
A kijárási korlátozás, majd a kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 38 685 emberrel szemben intézkedtek országszerte e szabályok megszegése miatt.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Hétfőn is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 35-ször léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 11 885-ször intézkedtek.
Az elmúlt napon 7857 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket.
Hétvégén 3559 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 20 224-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2056-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.
Már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon
Megérkezett az első vakcinaszállítmány Kínából, ezzel már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon
– közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében.
Galgóczi Ágnes elmondta, a kedden érkezett 550 ezer adag oltóanyag 275 ezer ember oltására elég.
Ezzel a készítménnyel akkor kezdődhetnek meg az oltások, ha a Nemzeti Népegészségügyi Központ elvégzi a szükséges vizsgálatokat és az oltóanyag felhasználására engedélyt ad.
A kínai vakcinával a háziorvosi körzetekben „találkozhatnak” az oltandók – tette hozzá.
Az osztályvezető rámutatott,
ezzel a vakcinával együtt már öt típusú oltóanyag van Magyarországon annak érdekében, hogy minél gyorsabban, minél több ember kaphassa meg az oltást.
Kitért arra, a héten két ütemben jön a Pfizer/BioNTech 102 960 adag oltóanyag-szállítmánya: az első már kedden megérkezett a kórházi oltópontokra, a többit szerdára várják.
Galgóczi Ágnes szólt arról, hogy
az e heti oltási terv szerint a regisztrált legidősebbek oltása az oltópontokon a Pfizer- és a Szputnyik, a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása a háziorvosoknak biztosított AstraZeneca-vakcinával folytatódik.
Az „oltócsapatok” visszatérnek a szociális intézményekbe és folyamatos az egészségügyi dolgozók oltása is – jegyezte meg.
Az osztályvezető azt kérte,
az oltóanyagokról csak megbízható forrásokból tájékozódjanak, és éljenek a védőoltás lehetőségével.
Galgóczi Ágnes kérdésekre válaszolva elmondta: a védőoltás beadását kérdőív kitöltése és az oltásra érkező fizikális vizsgálata előzi meg. Az oltandónak minden, az oltást esetlegesen befolyásoló körülményről tájékoztatnia kell az oltóorvost.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
A szakember kitért arra is, hogy minden, laboratórium által végzett PCR-vizsgálatról jelentést kell tenni a hatóságoknak a járvány alakulásának követése érdekében.
Az osztályvezető köszönetet mondott a háziorvosoknak az oltási programban való részvételért.
Szavai szerint ahogy egyre több vakcina lesz elérhető Magyarországon, úgy lesz egyre nagyobb szükség a munkájukra, amelyben segítséget kapnak a megyei kollegiális vezetőktől, illetve a megyei vakcinabizottságoktól is.
Galgóczi Ágnes a járványügyi adatokról elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 823-mal emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, ezzel együtt a járvány kezdete óta 389 622 embernél mutatták ki a koronavírust.
Elhunyt 85, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 837-re emelkedett – fűzte hozzá.
Beszámolt arról, hogy kórházban 3979 embert kezelnek a fertőzés miatt, közülük 318-an szorulnak gépi lélegeztetésre.
Borítóképünk kivágás az Operatív Törzs egyik korábbi sajtótájékoztatójának videójából
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten