2021.02.19. 17:01
Macron az ország vakcinakészletének jelentős részét Afrikának adná
Az indoklás szerint az ország lakosságának jelentős hányada rendelkezik afrikai rokonsággal, ezért adná oda a gazdag országok készleten lévő vakcináinak egy részét a francia államfő az afrikai országoknak.
Elképesztő javaslattal állt elő Emmanuel Macron francia államfő, mivel meglátása szerint elfogadhatatlan, hogy Afrika hátrányban van a koronavírus elleni védőoltásokhoz történő hozzájutás tekintetében, erre a kirívó egyenlőtlenségre pedig mindenképp reagálni kell – írja a V4NA .
A France Info értesülései alapján
az afrikai oltási kampány lassú tempójáról egy videókonferencia keretében egyeztetett a francia államfő
és Abdel Fattah Al-Sisi egyiptomi, Macky Sall szenegáli elnök, valamint a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke, Cyril Ramaphosa, a Kongói Demokratikus Köztársaságot vezető Felix Tshisekedi és a Comore-szigetek államfője, Azali Assoumani.
A francia elnök úgy véli, hogy az oltások gyártásának és szállításának ipari szintű szűk keresztmetszete okozza az afrikai országok hátrányos helyzetét. Az elnök szorgalmazza a vakcinák árának átláthatóvá tételét, mivel szerinte nem elfogadható, hogy
egyes afrikai országok drágábban jutnak hozzá a védőoltásokhoz, mint a nyugati államok.
Emmanuel Macron szerint az oltóanyagok egyenlőtlen elosztása hosszú távon politikailag fenntarthatatlan, mert lehetővé teszi a vakcinák feletti befolyásért folytatott háborút, így a globális egészségügyi kérdés politikai kérdéssé válik.
Emmanuel Macron az elmúlt napokban több, a kérdéssel kapcsolatban tartott találkozón vett részt a WHO főigazgatójával, valamint Bill és Melinda Gates Alapítványával, továbbá az Act-A nemzetközi kezdeményezés tagjaival annak érdekében, hogy mindenki számára megkönnyítsék a védőoltáshoz való hozzáférést.
A francia elnök azzal a javaslattal állt elő, hogy a gazdag országokban készleten lévő vakcinák 3-5 százalékát szállítsák át Afrikába, ahol nagy hiánnyal küzdenek.
Emmanuel Macron a Financial Times brit napilapnak adott interjújában elmondta, hogy az ötletet előterjeszti a G7 vezetőinek pénteki találkozóján is, előzetesen pedig annyit elárult, hogy Angela Merkel német kancellár egyetért a kezdeményezéssel. A francia elnök úgy véli, hogy a felajánlás nem lassítaná le az oltás ütemét a gazdag államokban, mivel elegendő vakcina áll rendelkezésre ezekben az országokban.
Emmanuel Macron azzal indokolta a javaslatát, hogy ez a francia és az európai lakosok érdekében is áll, mivel több mint 10 millió francia lakosnak vannak rokonai, családtagjai a Földközi-tenger túloldalán.
A francia államfő szerint szükséges lenne erős nyomást gyakorolni a nagy gyógyszergyárakra a védőoltások előállításának növelése érdekében. Macon célja a lehető legtöbb európai és nem európai partner bevonása. A francia elnöki hivatal tájékoztatása alapján Franciaország mindenképp elkötelezi magát Emmanuel Macron javaslata mellett és akkor is átengedi az afrikai országoknak az ország vakcina készletének az 5 százalékát, ha senki nem áll mellé. Az elképzelés szerint az oltóanyagot vagy adomány formájában adnák át Afrikának, vagy alacsony áron eladnák, írja a Le Figaro francia napilap.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg