2021.02.08. 17:00
Szijjártó: Törökország örömmel fogadná vakcinája tesztelésében a magyar együttműködést
Ankara kezdeményezése fontos lehetőséget kínál a magyar szakemberek számára.
Törökország, a járványhelyzettől függően, örömmel fogadná a saját fejlesztésű, koronavírus elleni vakcinája tesztelésének harmadik, klinikai fázisában Magyarország szakmai és tudományos együttműködését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ankarában, Fahrettin Koca török egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélése után.
Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Ankara kezdeményezése fontos lehetőséget kínál a magyar szakemberek számára ahhoz, hogy megvizsgálják, alkalmazható-e az oltóanyag a Magyarországon engedélyezett koronavírus elleni védőoltások mellett.
A magyar külügyminiszter kifejtette: Törökországban 16 oltóanyag fejlesztése zajlik, amelyek közül a legelőrehaladottabb állapotban lévő tesztelése hamarosan a második klinikai fázisba ér, három-négy hónap múlva pedig a harmadik fázis is megkezdődhet.
A magyar tárcavezető hangsúlyozta: egyelőre nincs szakmai konszenzus arról, hogy a beadott oltások milyen hosszan jelentenek védettséget, így a következő esztendőkben folyamatosan a megfelelő mennyiségben és minőségben kell rendelkezésre állnia hatásos és biztonságos oltóanyagnak, valamint minden együttműködési lehetőséget meg kell vizsgálni.
Ezzel kapcsolatban rámutatott: Törökország azon túl, hogy orosz oltóanyag gyártására készül, több tízmillió kínai oltóanyagot vásárolt.
Hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni, hogy a korábban Nyugaton lesajnált orosz vagy kínai oltóanyagok kapcsán ma már Nyugat-Európában is egyre inkább támogató, de legalábbis várakozó álláspontot foglalnak el.
Szijjártó Péter közölte azt is: egyetértettek a török egészségügyi miniszterrel abban, hogy a világjárvány egészségügyi megoldását kizárólag az oltóanyag jelenti.
A külgazdasági és külügyminiszter előzőleg Ruhsar Pekcan török kereskedelmi miniszterrel és Mustafa Varank ipari és technológiai miniszterrel is megbeszélést folytatott.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten